
„Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy Magyarország a jövő technológiáinak egyik legfontosabb európai központja lehessen” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szegeden.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Rheinmetall csarnokavató ünnepségén arról beszélt, hogy a német vállalat járműipari részlegének mintegy 29 milliárd forintos zöldmezős beruházását a kormány körülbelül 13 milliárd forinttal támogatta, ezzel elősegítve háromszáz új, magas képzettséget igénylő munkahely létrehozását 2030-ig.
Beszédében kifejtette, hogy ez lesz a cégcsoport első Németországon kívüli hibrid telephelye, ahol elsősorban olyan alkatrészeket fognak gyártani, amelyek a hagyományos és az elektromos meghajtású járművekben és a megújuló energiát termelő erőművekben is különös fontossággal bírnak. „Ez hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a jövő technológiáinak egyik legfontosabb európai központja lehessen” szerinte.
Beszédesnek nevezte, hogy a beruházás a Szegedi Tudományegyetem Science Parkjában valósul meg, „ez jól mutatja, hogy itt most a legmodernebb technológiákról van szó, befektetésről a jövőbe”. Úgy vélte, Magyarország egy olyan hely, ahol „az emberek, a vállalatok és a beruházásaik is mindig biztonságban vannak”.

Forrás: Szijjártó Péter / Facebook
Még tavaly március végén tették le a német hadiipari cég hibridüzemének alapkövét Szegeden, a Science Parkban. Az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont melletti, 85 ezer négyzetméteres területen első körben 15 ezer négyzetméteres gyár épül. Az üzembe helyezést 2025 végére tervezték, amit sikerült is tartani. A helyszínen kutatás-fejlesztési tevékenység is zajlik majd, írtuk akkor.
Fontos megjegyezni, hogy bár hadiipari cégről van szó, Szegeden nem tankokat vagy egyéb fegyvereket gyártanak majd. „Ez a kis doboz tele van technológiával” – mondta Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divíziójának vezetője még az alapkőletételen. Az eszköz, amit a szegedi üzemben fognak gyártani, elektromos áramot alakít át, ezzel autók mobilitását segítve. A doboz belső szerkezete 2000 vékony rétegből áll, és apró mérete ellenére egy 60 tonnás munkagépre van szükség a termeléséhez.