A pénteki közgyűlésen módosítania kell Szeged idei költségvetését, mert az év közben hozott kormányzati intézkedések több mint 1 milliárd forintos hiányt eredményeztek – derült ki a Szeged.hu beszámolójából.
Botka László polgármester előterjesztését hétfőn tárgyalta a pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság. Kovács Tamás gazdasági alpolgármester azzal indokolta a módosítást, hogy a kormány növeli az önkormányzati elvonásokat, miközben az év elején várt 3,5 százalékos gazdasági növekedés helyett stagnálás vagy visszaesés történt. Ez rontotta a helyi vállalkozások eredményességét, és csökkentette a helyi iparűzési adóbevételt.
Kovács Tamás közölte, a szolidaritási adó Szegeden idén 800 millió forinttal nőtt, 4,3 milliárdról 5,1 milliárd forintra, ami 16 százalékos emelkedés. A Versenyképes Járások Program (VJP) újabb, több mint 580 millió forintos befizetési kötelezettséget rótt az önkormányzatra, és a kaszinótulajdonosoknak adott adókedvezmény további 200 millió forintos kiesést okozott.
Az alpolgármester szerint az év közbeni kormányzati lépések összesen több mint 1 milliárd forintos hiányt idéztek elő, miközben ugyan érkezett 125 millió forint fejlesztési forrás a VJP-ből, ez érdemben nem javította a költségvetési helyzetet. Úgy fogalmazott, Szeged gazdálkodása stabil és egyensúlyban van, de a működési források biztosítása miatt a fejlesztések üteme lassult.
Kovács Tamás elmondta azt is, hogy a több mint négy éve befagyasztott uniós források egy részére sikerült támogatási szerződéseket kötni, de a pénz a város számlájára nem érkezett meg, azt meg kell előlegezni. Ezek a fejlesztések a tervek szerint jövőre indulhatnak. Továbbra is jelentős uniós források vannak felfüggesztve az energetikai és helyreállítási alapokban, ami több milliárd forintnyi fejlesztési keret lehívását teszi bizonytalanná.
Polner Eörs fideszes bizottsági elnök úgy vélte, a kormányzati támogatási rendszer megfelelő, és emiatt van egyensúlyban Szeged gazdálkodása. A kormánykritikus megjegyzéseket ugyanakkor kritizálta, és megismételte, hogy szerinte háborús költségvetési helyzet áll fenn az országban, majd felajánlotta a Fidesz–KDNP segítségét a költségvetési helyzetre és akár a város vezetéséhez is, ami a tudósítás szerint nagy derültséget keltett.

Fotó: Bálint András / Szegeder