Szegeden és Budapesten is volt szolidaritási megmozdulás Iványi Gábor mellett

Több városban, köztük Szegeden is fáklyás demonstrációkat tartottak Iványi Gábor mellett, miután a Fővárosi Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a lelkészre és több ellenzéki politikusra. A vádemelés hírére a Tanítanék Mozgalom vezetője, Törley Katalin is részt vett a budapesti tüntetésen, felidézve, hogy „felkavarónak” tartja, ami Iványiékkal történik, írja a Telex beszámolója.

Az ügyészség szerint Iványit csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vezetésével vádolják, ami öt–tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Négy politikust – Gurmai Zitát, Donáth Annát, Szél Bernadettet és Herényi Károlyt – szintén bíróság elé állítanak, a vád szerint 2022 februárjában a Dankó utcai NAV-razziánál „két kézzel tolták a közvetlenül előttük álló Iványi Gábort a mögötte elhelyezkedő pénzügyőröknek”.

Szegeden ifj. Iványi Gábor részvételével zajlott a szűk körű szolidaritási megmozdulás a budapesti fáklyás kiállással egy időben. A szervezők szerint céljuk az volt mindezzel, hogy méltóságteljes és békés formában fejezzék ki támogatásukat és együttérzésüket azok iránt, akik a társadalom legelesettebbjeiért dolgoznak. A résztvevők rövid szimbolikus gesztussal állnak ki az emberség, a szabadság és a szolidaritás mellett.

A budapesti tüntetésen Fekete-Győr András, a szervező, elmondta: nemcsak a fővárosban, hanem Kiskunhalason, Pécsen, Miskolcon és Füzesgyarmaton is kiálltak Iványi mellett. Szerinte a Dankó utca ma „a magyar szolidaritás és az Orbán-rendszer kegyetlenségének jelképe”, és azért gyűltek össze, hogy megvédjék azt, „aki minden nap megéli Szent Márton üzenetét”.

A demonstráción felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is, aki Szent Ágostont idézve kijelentette: „Igazságosság nélkül mi mások az államok, mint rablóbandák?” Hangsúlyozta, hogy az Iványiék melletti kiállás egyben a „feje tetejére állított állam” visszaállításáról szól, valamint arról, hogy Magyarország mindenkinek otthona legyen. Karácsony szerint Iványit azért támadják, mert tudják, ha példáját sokan követik, „a rendszer hazugságai halomra dőlnek”.

Iványi Gábor utolsóként szólalt fel. Elmondta, hogy Ukrajnában tartózkodott, amikor értesült a vádemelésről, és csak november 10-én vehette át a hivatalos iratot. A lelkész szerint „megfélemlíteni, megalázni szeretnének bennünket”, de hiába minden fenyegetés, mert ez csak arra ösztönzi az embereket, hogy bátrabban tiltakozzanak „a demokrácia megcsúfolása ellen”. Hozzátette: „Nagyon sajnálom, hogy miattam célponttá váltatok, ugyanakkor büszke is vagyok rátok.”

A rendezvény végén Fekete-Győr bejelentette, hogy alapítványa a következő hónapokban a „lex Iványi” törvény elfogadásáért fog dolgozni, amely visszaadná a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszát, és kötelezné a kormányt a korábban elvett összegek visszafizetésére. A tüntetés Bródy János fellépésével zárult.

Fotó: Karácsony Gergely / Facebook