Indul a BYD, épül a lakópark, érkezik Pethő András – heti hírlevél #83

Forrás: Immo and More

Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, október 31-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!

Kedves Olvasók!

Petró Annamari vagyok, a szerkesztőség projektmenedzsere, én válogattam össze a fontosabb híreket erről a hétről. Decemberben jön a Szegeder.hu következő eseménye, amelyen Pethő András oknyomozó újságíró lesz a vendégünk. Közben megjelentek a Cserepes sori piac helyére tervezett lakópark látványtervei, és a BYD is pontosította gyártási ütemtervét. A héten egy súlyos üggyel is foglalkoztunk, ugyanis halálosan megfenyegették Halász Noémi politikust és családját.

2. Így néz majd ki az egykori Cserkó, ha lakópark lesz:

Nemrég arról írtunk, hogy a Cserepes sor Vadaspark felőli részén is lakópark épülhet, mostanra pedig az utca másik végén, az egykori piac helyére tervezett fejlesztésről is részletes látványtervek jelentek meg. A beruházás első ütemében valamivel több mint száz, 40–80 négyzetméteres, energiatakarékos technológiákkal felszerelt lakás épülne a Katona József utca felőli részen. A projekt a fejlesztő szerint a jelentős szegedi ipari beruházások miatt megnőtt lakásigényre adna választ.

A teljes fejlesztés öt ütemben, 2026 és 2031 között valósulna meg, összesen 11 társasházzal, amelyekhez mélygarázsok, parkok és közösségi terek is tartoznak. A több milliárd forintos projekt finanszírozását saját forrásból, banki hitelből és az Otthon Start Program támogatott konstrukciójából tervezi a telektulajdonos. A terület kedvező elhelyezkedése és jó közlekedési kapcsolatai miatt már a piac bezárásakor sejthető volt, hogy itt lakóövezet jön létre. A város ugyanakkor a környék zöldfelületeinek bővítését is tervezi: a Katona József utca és a Cserepes sor sarkán közparkot és sportcélú fejlesztéseket alakítanának ki.

Tovább a sztorira

3. Halálosan megfenyegették Halász Noémi független politikust és családját

Halász Noémi, Szeged független országgyűlési képviselőjelöltje hónapok óta tartó szexuális zaklatásról és halálos fenyegetésekről számolt be. Elmondása szerint eddig is sok támadó üzenetet kapott, de az utóbbi időszakban minden eddiginél durvább fenyegetések érték őt és a családját. A zaklató Fidesz-szimpátiájára hivatkozva Halász kampányban való részvételét próbálta ellehetetleníteni.

Az ügyben a rendőrség nyomozást indított, a politikus pedig jogi lépéseket tett az elkövetők felkutatására. Mint mondta, nem hátrál meg, és folytatja közéleti tevékenységét, mert szerinte „nem lehet normalizálni a politikai és nemi alapú erőszakot”.

Tovább a sztorira

5.  Mikor indulhat valójában a BYD?

A BYD közlése szerint 2026 januárjában indulhat a próbagyártás a szegedi gyárukban, a sorozatgyártás pedig a második negyedévben kezdődhet el. A kínai autógyártó ezzel pontosította a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a termelés csak késő tavasszal rajtolna. A vállalat hangsúlyozta, hogy az ütemezés megfelel az eredeti terveknek, noha az elmúlt hónapokban egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a gyár beindulásáról.

A próbagyártás célja elsősorban a gyártósorok beállítása és a minőségellenőrzés, az ekkor készült autók jellemzően nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, így ez nem valódi gyártás. Emiatt nehéz értelmezni, hogy mit értelmez a vállalat a gyár elindulásának. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is arról beszélt pár napja kapott információ alapján, hogy 2026 elején indulhat az „autóösszeszerelés-jellegű” tevékenység, hozzátéve, hogy a gyár „olyan tempóban épül, amilyenre Magyarországon még nem volt példa”.

A BYD 2023 decemberében jelentette be a szegedi üzem érkezését, a tereprendezés és az építkezés pedig 2024-ben indult. Bár a teljes gyár idén év végéig nem készül el, több csarnok már áll. Stella Li, a vállalat alelnöke szerint a gépek 2025 végére indulnak be, ezt követi a 2026 eleji próbagyártás, így terveik szerint 2026 tavaszán zökkenőmentesen elindulhat a sorozatgyártás.

Tovább a sztorira

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Halász Noémi / Facebook

Fotó: Bálint András / Szegeder

1. Pethő András oknyomozó újságíró a Szegeder közéleti beszélgetéssorozatának következő vendége

Az oknyomozó újságírás lényege nem más, mint a határok feszegetése – de vajon meddig mehet el egy újságíró az igazság keresésében? Hol van a határ a közérdekű feltárás és a magánéletben való vájkálás között, és mit tehet egy újságíró akkor, ha akadályokat gördít a munkája elé a hatalom? Egy oknyomozó anyag megszületése hosszú, aprólékos munka: adatgyűjtés, ellenőrzés, források védelme, újabb és újabb kérdések feltevése. De mi történik akkor, ha a válaszok már kényelmetlenek valakinek? Hogyan lehet úgy bemutatni a valóságot, hogy az egyszerre szolgálja a közérdeket és tartsa tiszteletben az egyén méltóságát?

A Szegeder eseményén Pethő András, a Direkt36 társalapítója, „A Dinasztia” című film egyik alkotója és számos meghatározó ügy feltárásában résztvevő újságíró mesél majd szakmai dilemmákról, felelősségről, etikai kérdésekről és a hatalommal való ütközésekről is.

Tovább a sztorira

A hét képe

A hét képét Ocskó Ferenc kollégánk készítette, amikor egy hajnalban tűz ütött ki a Cserepes soron. A fotón látszólag nem történik semmi különös: egy utcán víz csillog az aszfalton, egy tűzoltótömlő szivárog, a háttérben pedig a piros tűzoltóautó várakozik. A természet és az emberi beavatkozás találkozása ez a kép. Nem a drámáról, hanem a hivatás csendes pillanatairól szól. Arról, ami a villogó fények és a szirénák után marad: a megnyugvásról és a bizonyosságról, hogy valaki mindig ott van, ha baj van.

Ezek történtek még

  1. Elindult a vásárhelyi csempészcigi-árusok pere, az öt vádlott különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás miatt állt a Szegedi Törvényszék elé
  2. Futurisztikus, ötszintes sarokház épülhet a Berlini körúton: a Magyar Optimum Építő Kft. két telken, két összekapcsolt társasházat tervez felhúzni a korábbi földszintes házak helyén
  3. Méhegészségügyi zárlatot rendelt el a hatóság Szeged környékén: a nyúlós költésrothadás nevű betegség miatt több városrész részleges korlátozás alá került
  4. Elhunyt 101 éves korában Béládi Ilona virológus, az SZTE Mikrobiológiai Intézetének egykori igazgatója és tanszékvezetője, a magyar virológiai kutatás kiemelkedő alakja
  5. Egy szegedi nőt letartóztattak, miután megpróbálta felgyújtani volt párja és annak új élettársa házát
  6. Lázár János egy mezőhegyesi közalapítványon keresztül használ egy 30 millió forintos Mercedes kisbuszt, amelynek fenntartása havonta több százezer forint közpénzbe kerül
  7. Új kormányrendelet növelheti a szegedi zártkertes telkek értékét: az önkormányzatok mostantól engedélyezhetik a zártkerti ingatlanok művelés alóli kivételét, ami milliós értéknövekedést hozhat
  8. Külön sávot kapnak az ingázók a szerb határon
  9. Oscarra jelölték az agyonrugdosott békési Sanyi kakas történetét feldolgozó holland dokumentumfilmet, amely a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilm fődíját is elnyerte

4. Pénz az, ami a számlánkon van – mondta Nagy Sándor a kormánytámogatásról

A Magyar Közlönyben november 4-én megjelent kormányzati döntés szerint legfeljebb bruttó 824 millió 771 ezer forint állami forrást allokálnának Szeged infrastrukturális fejlesztéseire. A kormánydöntés indoklása szerint a nagyberuházások, különösen a BYD-gyár, többletterhet rónak a városra, ezért a támogatásból belterületi utak, közvilágítás, közparkok és közterületek fejlesztése valósulhatna meg.

Azt nem tudni még, konkrétan mi épülhet a fent említett pénzösszegből, hiszen egyelőre a forrás biztosításának lehetőségét vizsgálják a felek – mondta Nagy Sándor a kormánydöntés kapcsán a Szegedernek. A városfejlesztési alpolgármester válaszában úgy fogalmazott, „pénz az, ami a számlánkon van”, vagyis konkrét beruházásokról csak akkor lehet beszélni, ha az összeg valóban megérkezik a város számlájára.

A hírről Mihálffy Béla KDNP-s országgyűlési képviselő is beszámolt, aki Nagy Sándornál jóval optimistábban értékelte a bejelentést. Szerinte a kormány ezzel „újfent bizonyította, hogy a szegediek pártján áll”, és a támogatás a hosszú egyeztetések és közös munka eredménye.

Tovább a sztorira

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder