
A Vadaspark és a Napfény Park bevásárlóközpont közötti, a Cserepes sor végén található 7 hektáros területen új lakópark épülhet. A város aggódik a lakópark mérete miatt, de a fejlesztő szerint egyelőre mindössze 150–250 lakás megvalósításáról van szó. Az első ütemet a következő három évben tervezi megvalósítani a BPA Invest a telek Napfény Park és a Készenléti Rendőrség melletti részén. A fejlesztés részleteiről a beruházó beszélt a Szegedernek.
Bényi Szabolcs egykori fideszes politikus, korábbi Heves megyei közgyűlési alelnök, a BPA Invest jelenlegi ügyvezetője lapunknak azt mondta, bár a telken korábban terveztek már irodaházakat, sőt olimpiai falu fejlesztése is felmerült, ezeket mind elvetették végül – előbbinél többek között a covid-időszak szólt közbe. Bényi úgy véli, jelenleg a lakóingatlan-fejlesztés sokkal időszerűbb az emelkedő trendben lévő lakásárak stabilizálása kapcsán.
A projekt be is került a kormány által szeptembertől elindított Otthon Start program kiemelt fejlesztései közé. A program a fiatalok első lakáshoz jutását hivatott segíteni kedvezményes hitellel, ám számos kritika is éri. Többek között az, hogy maga a hitel is – hasonlóan a CSOK-hoz – felhajtja az ingatlanárakat. Ez már most is látható ugyan, ráadásul Szegeden az elmúlt egy évben a kínai BYD autógyár építésének hírére egyébként is meredeken felfelé ívelnek a lakásárak.
Bényi ezt az áremelkedést szeretné mérsékelni azzal, hogy Szeged egyik legnagyobb, még be nem épített telkén lakásokat húz fel, így enyhítve a piacon lévő hiányt. Ugyanakkor állítja, nem folynak tárgyalások a BYD-vel vagy más nagyvállalatokkal esetleges munkásszállásokról, a cél kifejezetten a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatása. A fejlesztő szerint a projekt illeszkedik az Otthon Start program céljaihoz, ahol az új lakások négyzetméterenkénti ára legfeljebb 1,5 millió forint lehet.
Azért is indulnak csupán 150–250 lakással, mert ha egyszerre túl sok ingatlan zúdulna a piacra, az sem lenne egészséges Bényi szerint. Emellett az első ütemmel fel tudják mérni a valódi igényeket, majd a tapasztalatok alapján tovább finomíthatják a további építkezéseket. Kérdésre elárulta, a korábban felmerült kollégiumi és diákszállás-fejlesztés nem része a mostani projektnek, de nem kizárt, hogy a későbbiekben legyen ilyen irányú beruházás is.

Forrás: BPA Invest
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium által közzétett rendelettervezetből kiderült, a szegedi projekt kiemelt beruházás lett. Így amellett, hogy kapcsolódó hatósági ügyek gyorsított eljárásban intézhetők, és egyszerűsített engedélyezést tesz lehetővé, egyedi beépítési szabályok és építési követelmények vonatkoznak majd rá, megkerülve a városi szabályozást. Ennek része, hogy 25-ről 35 méterre emelték a lehetséges épületmagasságot.
Bényi a Szegeder vonatkozó kérdésére elárulta, bár a lakóparkot 5–8 emeletes épületekkel tervezik, ahogy az a fenti látványterven is látható, indokolt lehet néhány magasabb, tízemeletes ház is később, hiszen hasonló magasságú épületek már évtizedekkel ezelőtt is épültek Szegeden, és a közelben található a 67 méteres Pick-torony is. Az való igaz, hogy a környéken különösebben nem kell semmihez igazodni építészetileg, és egy magas épülettel elérhető, hogy körülötte több zöldterület maradjon azonos lakásszámmal, mintha egy alacsonyabb és így szétterülőbb épületekről lenne szó.
Bényi rámutatott, hogy a projekt környezetében mintegy 60 hektár zöldfelület található, köztük a 45 hektáros Vadaspark és egy 17 hektáros kiserdő. A fejlesztő szerint a terület alkalmas arra, hogy a „15 perces város” elveihez igazodó, fenntartható városi negyed jöjjön létre: innen tömegközlekedéssel vagy kerékpárral 15–20 perc alatt elérhetők a legfontosabb városi intézmények, munkahelyek és az egyetemek is.
A beruházás ugyanakkor aggodalmat keltett a városvezetésben. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a közösségi oldalán a napokban úgy fogalmazott: a kormány által társadalmi egyeztetésre bocsátott szabályozási terv túl nagy léptékű beépítést tenne lehetővé. „Nem kell ahhoz kimaxolni a beépítést, hogy akár 1500 lakás is elférjen a területen – ez nagyjából háromezer lakót jelentene. Egy kisebb falut építenének a város szélére, ahova eljutni is alig lehet” – írta.

Forrás: BPA Invest
Nagy Sándor szerint a terület jelenleg nem rendelkezik megfelelő közlekedési kapcsolatokkal: nincs buszmegálló, nincs kialakított úthálózat, és a lakók számára a parkolás is problémás lenne, hiszen a szabályozás csak minden második lakáshoz ír elő parkolóhelyet. A város szerint a fejlesztéshez kapcsolódóan sem közszolgáltatási infrastruktúra, sem intézményi háttér – például bölcsőde, óvoda, háziorvosi rendelő – nem látható. Nagy hozzátette: a rendelet a kerékpártárolók számát is az országos minimum felére csökkentené, ami szintén ellentétes a városi fenntarthatósági célokkal.
A fejlesztő szerint ugyanakkor túlzók azok az aggodalmak, amelyek szerint a projekt 1500 lakásos lakónegyeddé nőhetne. A jelenlegi tervek alapján három éven belül legfeljebb 250 lakás épülne, a további bővítésről pedig csak később, az igények és az Otthon Start program keretei szerint dönthetnek. A beruházó a közlekedési kapcsolatokról azt mondta, a Napfény Park mellett mindössze 6–800 méter sétával elérhető a később akár szabadkai tram-trainné fejlesztett 4-es villamosvonal is, de elárulta, korábban tárgyaltak a várossal a buszhálózat bővítéséről.
A parkolók számának korlátozásáról Bényi azt mondta, az a lakásárak megfizethetőségét védi, hiszen ha az előírtak szerint több mélygarázsos parkolóhelyet kellene építenie, az neki ráfizetéses beruházás, ami beépülne a lakásárakba. A látványterven egyébként látszik két mélygarázs-lehajtó is. A földfelszín alatti fejlesztéssel tudják azt is biztosítani, hogy tartsák a telekre előírt legfeljebb 20–30%-os beépítettséget. Az épületek aljában korlátozottan terveznek szolgáltatási és kereskedelmi funkciókat, hiszen a közelben található a Napfény Park bevásárlóközpont, ami kétségessé tenné egy-egy lakóparki üzlet működőképességét Bényi szerint.
Arról is szó esett, hogy miként képzeli el a fejlesztő az Otthon Start programba kapcsolódást, hiszen jelenleg még el sem kezdődött az építkezés. Bényi elmondta, a kormány bevezeti az úgynevezett társasházi építményi jogot, mellyel a lakásokat a tervezőasztalról lehet majd értékesíteni, és a vevők tudnak szerződni a kedvezményes hitelt folyósító pénzintézetekkel is. A tervek szerint ez egy erős biztosíték lenne a vásárlók részére a még induló fázisban lévő projektek esetén.
A szegedi projektnél az ingatlanalapok indulása az év végével várható, a Magyar Nemzeti Bank engedélyek megadása után, árulta el lapunknak Bényi Szabolcs.
(Cikkünk nyitóképe a fejlesztő által nyilvánosságra hozott madártávlati látványterv alapján mesterséges intelligenciával készült nem hivatalos render.)