Az Otthon Start program kiemelt fejlesztései közé került egy új szegedi lakópark terve, amely a Cserepes sor másik végében, a Vadaspark szomszédságában valósulhat meg. Ide egykoron irodákat és szállást képzelt el a terület tulajdonosa, ám úgy tűnik, időközben változtak a tervek.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium által benyújtott jogszabálytervezet szerint a Veszprémben, Szegeden és Budapesten tervezett fejlesztések összesen 1792 új lakást adnak majd a piacnak, azt azonban nem tudni még, ebből mennyi lakás lesz a dél-alföldi megyeszékhelyen.
A szegedi projekt kiemelt beruházássá válása azt jelenti, hogy a kapcsolódó hatósági ügyek gyorsított eljárásban intézhetők, ami egyszerűsített engedélyeztetési folyamattal is jár. Emellett egyedi beépítési szabályok és építési követelmények vonatkoznak majd rá: az újonnan engedélyezett homlokzatmagasság a területen 35 méter lesz a dokumentumok szerint, ami a korábbi 25 méterhez képest növekedés.
Bár Ocskó Ferenc kollégám fotója nem a héten készült, mégis megragadott annyira, hogy ezt válasszam. A képen látható McLaren 750S szupersportautó színe akár azt is jelezhetné, hogy elkezdődött az ősz, miközben a domborodó lemezfelületeken megcsillanó fények kiemelik a járművet a környezetéből. A kép a GTA 5-ben is készülhetett volna: töredezett aszfalt, némi szemét az utcán, a szebb napokat látott, Baumhorn Lipót tervezte Wagner-palota a háttérben és a makulátlan kocsi az előtérben megadja a kontrasztot, már-már valószerűtlennek tűnik a jelenet.
Megjelent a közbeszerzési kiírás a Szegedet Kiskunfélegyházával összekötő vasútvonal teljes felújítására. A beruházás mintegy 60 kilométer hosszan érinti a pályát, új biztosítóberendezéseket és peronokat is tartalmaz. A projekt célja, hogy a vonal sebessége 160 km/h-ra emelkedjen a mostani 100-ról, így a szegediek gyorsabban juthatnak majd el a fővárosba.
Bár nem lesz végig kétvágányú a pálya, a felújítás után várhatóan több szakaszon is csökken majd a szűk keresztmetszet és gyorsabb lesz az áthaladás. Jó hír, hogy megépülhet a kecskési vasútállomás és a Szabadkai úti aluljáró is, így legalább egy helyen nem sorompón kell majd átjutni a vasúton. A projektet uniós hitelből fedezné a kormány, és ha minden jól megy, jövőre el is kezdődhet az építkezés.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Jerome Gilles / AP

Fotó: Bálint András / Szegeder

Forrás: BPA Invest kft.
Ritka pillanatokat élt át egy szegedi végzős joghallgató, aki épp a Louvre-ban tartózkodott, amikor fényes nappal próbáltak meg betörni a világ egyik leghíresebb múzeumába. A szegedi lány elmondása szerint a látogatók nem hitték el, amikor megszólaltak a riasztók, így a kiürítés a vártnál lassabban haladt, de érezhető volt, hogy valami komoly dolog történt.
A francia hatóságok szerint az évtized betörése mögött négy elkövető állt, akik közül ketten egy emelődarus kocsival jutottak be az épület második emeletére, és néhány perc alatt nyolc koronaékszert vittek el egy olyan teremből, ahol még nem működtek biztonsági kamerák. A betörők az ablakot flexszel vágták ki, a vitrinek üvegét betörték, majd robogókon várakozó társaikkal menekültek el.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, október 24-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!
Kedves Olvasók!
Október 23-a zárja a hetet, legalábbis ami a hírlevelet illeti. A szabadság ünnepe előtt nem sokkal nemzetközi díjat kapott a magyar független sajtó, de beszámoltunk arról is, hogy Szeged lehet „az új főváros” Debrecen mellett, miközben végre elkezdődhet az évtizedek óta várt vasútfejlesztés is az ország tényleges fővárosa felé.
Sebestyén Géza közgazdász, a Corvinus Egyetem docense és az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője szerint Debrecen és Szeged lehetnek a magyar gazdaság új fővárosai. A szakértő úgy látja, hogy a két városban zajló nagyberuházások – a BMW debreceni és a BYD szegedi autógyára – együtt olyan növekedési lendületet adhatnak az országnak, amire korábban nem volt példa.
De Sebestyén szerint a két város új gazdasági központtá válása az iparon is túlmutat. „A történet egyszerre szól iparról, a jövő technológiáiról és arról, hogyan válik két magyar város az elektromos autók új fellegvárává” – mondta.