Az önkormányzat 7,8 millió forint saját forrásból épített új gyalogátkelőhelyet az Irinyi János utca 1. szám előtt, a tápéi ”lejtőnél”. A fejlesztés célja a gyalogosok és a vízügyi dolgozók biztonságos átkelésének biztosítása volt a forgalmas úttesten, árulta el Szénási Róbert önkormányzati képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A kivitelező október 17-i határidőre fejezte be a munkát, amely során járdacsatlakozást építettek ki a vízügyi igazgatóság oldalán, taktilis sávokat helyeztek el, valamint felfestették az útburkolati jeleket. A projekt költsége időközben emelkedett, mert szegélyt és korlátot is ki kellett építeni.
Szénási azt is elárulta, egy ilyen egyszerűnek tűnő átkelő kialakítása is hosszú folyamat: „nagyon komolyan meg kell tervezni, nem lehet bárhova gyalogátkelőt építeni”. A tápé határában létesült új átkelő a két oldalon lévő járdákat és buszmegállókat köti össze. A területen korábban már korszerűsítették a közvilágítást.
Mint kiderült, nem ez az egyetlen projekt: új gyalogátkelő készül a Körtöltés utca 46. előtt, a rókusi Tesco oldalánál is, szintén 7,8 millió forintból. Ez az átkelő jövő április végére készülhet el – időjárástól függően. A projekt részeként járdakapcsolatot is kialakítanak a panelházak előtti szervizútnál.
Az alsóvárosi Sárkány utca és Szécsi utca kereszteződésében is épül zebra, amely szintén jövő április végére készülhet el. Ennek várható költsége 4,9 millió forint, mivel a projekt előkészítését megkönnyíti, hogy a süllyesztett járdaszegélyeket már korábban kialakították.
Petőfitelepen jövőre a Gyöngyvirág utcában folytatódik a gyalogátkelőhelyek kiépítése.