Szeged önkormányzata 20 ezer hagyományos lámpatestet tervez LED-es fényforrásra cserélni a következő években, amely az üzemeltetési költségek jelentős csökkenését is eredményezheti.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. legújabban 91 új LED-es lámpatestet szerelt fel 25 helyszínen, főként Újszeged és Marostő városrészben. A legtöbb új lámpatestet, összesen tízet, a marostői Föld utcában szerelték fel. Ugyanitt idén februárban tíz új lámpatestet is elhelyeztek, mivel korábban mindössze két lámpa világította meg az utcát.
„Az idei költségvetésben több mint 300 millió forint van rekonstrukciós és felújítási alapon a helyi közvilágítás megújítására. [...] Ez most húsz lámpatestet jelent a Föld utcában, de összesen százötven lámpatest fejlesztéséről döntött a városüzemeltetési bizottság, ami 13 millió forintot emészt fel” – mondta Kovács Tamás a Szeged.hu-nak.
Mivel az Európai Unió betiltotta a korábbi kompakt fénycsöves, valamint nátrium-higanyos izzók gyártását, az önkormányzatoknak ezeket energiatakarékos LED-es fényforrásokra kell cserélniük. Bár ezeket a lámpatesteket bizonyos ideig életben lehet tartani, Kovács szerint már középtávon is húszezer fénypontot cserélnének LED-es fényforrásra, „hiszen ezzel üzemeltetési ágon is jelentős megtakarítást tudunk elérni”.
Idén a rekonstrukciós munkákra helyezik a hangsúlyt Szegeden, ugyanis hatszáz kompakt fénycsöves izzót cserélnek. A Föld utcában mostanra új LED-es fényforrások is láthatók, ezeket bővítették. Az utca másik oldalán pedig a még hagyományos kompakt fénycsöves lámpatest felújítását végzik el hamarosan.
Az idei 13 millió forintos keretből tervezett, összesen 150 lámpatestet főként a város kiskertes övezeteiben szerelték fel, de Rókuson, Fodorkertben és Szőregen is kerültek fel új lámpatestek. A város közvilágításának korszerűsítése több ütemben, 5–6 év alatt valósul meg.

Fotó: Bálint András / Szegeder