Ilia Mihály irodalomtörténész, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató kapják meg először a JATE-díjat – jelentette be az elismerés alapítója, Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora hétfőn.
Karikó Katalin az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori hallgatója 2023. október 12-én jelentette be, hogy alma materének adományozza fiziológiai és orvosi Nobel-díjának replikáját, valamint a kitüntetéssel járó több mint 500 ezer dollár pénzjutalmat. Az adományra alapozva a kutató és az SZTE létrehozta a JATE-díjat az egykori JATE emlékére, hírnevének megerősítésére, a kiválóság és a szegedi tudományosság elismerésére.
Karikó Katalin elmondta, nemcsak egykor, amikor az egyetem hallgatója volt, hanem egész pályafutása során fontos volt számára a JATE. A professzor kifejtette, kölcsönös bizalmat teremt, amikor valakivel találkozva kiderül, mindketten egykor a JATE hallgatói voltak, hiszen ez az elnevezés nemcsak az intézményt, hanem azt az időszakot is jelöli, melyet együtt megéltek. A professzor felidézte, Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett a friss Nobel-díjas író, Krasznahorkai László is JATE-s volt, és hozzá hasonlóan 1973-ban kezdte el tanulmányait az egyetemen.
Az elismerés három - hallgatói, oktatói és egykori oktatói - kategóriájára az SZTE valamennyi polgára javasolhatott jelölteket. Karikó Katalin úgy fogalmazott, az ajánlásokat olvasva nagyon örült, hogy milyen kiválóságok tanulnak, oktatnak jelenleg is az egyetemen, és ez igazolta, jó helyre került a Nobel-díjjal járó összeg.
Gácser Attila, az SZTE Biológia Intézet vezetője, a JATE-díj testület tagja elmondta, a három kategóriában 115 személyre 207 jelölés érkezett. Ennek ellenére gyorsan tudtak dönteni a díjazottakról.

Fotó: Rostova Anna / Szegeder
Az elismeréseket, amelyek az 1,7 millió forint pénzjutalommal, díszoklevéllel és egy az elismerés szellemiségét jelképező kisplasztikával járnak november 14-én adják át egy gálaműsor keretében.