Karikó Katalinnal egyszerre kezdte szegedi egyetemi életét Krasznahorkai László

A Svéd Nemzeti Rádió interjúban kérdezte a Nobel-díjas Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem professzorát az egykori „iskolatársról”, a legújabb irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról, aki az első cikkeit az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem diákújságjában joghallgatójaként jegyezte – tudtuk meg az intézménytől.

A svéd rádiónak Karikó Katalin, mint az SZTE professzora elmesélte, hogy a XXI. század magyar Nobel-díjasai közül ketten is a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) hallgatóiként egyszerre kezdték 1973-ban felsőfokú tanulmányaikat, élték a múlt század ’70-es éveiben az egyetemisták életét. A biokémikus elárulta, e-mailben gratulált az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkainak.

A jelenleg Frankfurtban tartózkodó írót szintén kérdezte a Svéd Nemzeti Rádió. „Nagyon boldog vagyok. Nyugodt és ideges egyszerre. Tudja, ez életem első olyan napja, amikor Nobel-díjat nyertem” – mondta az alig egyperces interjúban arról, hogyan érzi magát a díj elnyerése után. Azt is elárulta, hogy eredetileg nem is akart író lenni. Viszont miután megírta a Sátántangót, tökéletlennek érezte, így nekikezdett egy második könyvnek, hogy kijavítsa a hibáit. „Az egész életem korrekciók sorozata” – fogalmazott.

Az író 1973 és 1976 között volt a Szegedi Tudományegyetem jogelődjének számító József Attila Tudományegyetem joghallgatója. Él a hagyomány a múlt század ’70-es éveiben a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán végzett diplomások körében, hogy Krasznahorkai László első cikkeit az IMPULZUS című diákújságban jelentette meg.

Az 1973-as év 2. számában például „Tarkovszkij ’Andrej Rubljov’-ja” címmel filmajánlót írt: „A film útról szól, amelyet kénytelen vállalni és megtenni az ember, ha alkotni akar, szól a kétségbeesésről és ábrándról, gyötrődésről és szabadságról, bizonytalanságról és bizonyságról, félelemről és repülésről: az erő és az akarat természetrajzát írja le, amelynek során nem nélkülözheti a buktatók és meghátrálások, de az újrakezdés gyönyörű mámorának változatos színeit sem.”

Krasznahorkai a szegedi időszaka után Budapestre költözött, ahol a jogi területről átváltva 1983-ban magyar–népművelő diplomát szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Szakdolgozatát Márai Sándor emigrációs pályájáról írta.

Az SZTE közleménye kitért arra, hogy a közelmúlt szegedi egyetemistáinak szakdolgozatai, valamint az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar irodalomtörténészeinek publikációi alapján Szegeden működik a Krasznahorkai László életművét kutató legjelentősebb hazai irodalomtudományi műhely. A regényíró írásművészetéről például Szabó Gábor irodalomkutató, az BTK Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi docense 2024-ben jelentette meg „Kilátás az utolsó hajóról. Krasznahorkai László prózavilága” című monográfiáját. 2004 óta a Digitális Irodalmi Akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, művei közül több is olvasható digitálisan.

Krasznahorkai a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat „lebilincselő és látnoki erejű életművéért” kapta, amely az „apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntését kifejtő hírekben hozzáteszik, hogy „Krasznahorkai László a közép-európai hagyomány – Kafkán át Thomas Bernhardig – kiemelkedő epikus írója, akit az abszurdizmus és a groteszk túlzások jellemeznek. De írói stílusa sokkal több, és kelet felé is tekint, mivel elmélkedőbb, finoman kalibrált hangnemet ölt.”