Ötödével nőne a rezsi orosz energia nélkül Czepek Gábor államtitkár szerint

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására – jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.

Czepek Gábor a Vidék energiája szakmai fórumsorozat a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóközpontban megrendezett állomásán azt mondta, az orosz energiaembargó brutális versenyképességi- és rezsikihívást jelentene az országnak, és a zöld átmenet megvalósításától venné el a forrást. A politikus szerint az energetikapolitikai döntéseket a józan ész alapján kell meghozni. A józan ész pedig azt mondja, az Ural típusú kőolaj olcsóbb mint a Brent, a keleti gáz olcsóbb mint a nyugati, két cső több mint az egy.

Az államtitkár szerint a világok harca zajlik az energiapolitikában is. Úgy fogalmazott, az orosz–ukrán háború négy éve világossá tette a patrióta és a zöld, globalista álláspont közötti különbséget. A zöld, globalista világ a szén-dioxidra abszolút ellenségként tekint, csak célokban gondolkodik, eszközökben nem. Nem érdekli őket a gazdaság, a versenyképesség és az sem, hogy ha az Európai Unió padlóra kerül, nem lesz forrás a célok elérésére, vélekedett Czepek.

Mint fogalmazott, a két szekértábor vitája leginkább az orosz energia kérdésben jelenik meg. Az államtitkár azt mondta, Magyarország az atom és a nap kettősségére építi energiapolitikáját, Paks a 2050-es évek elejéig kiszolgálja a magyar villamosenergia-igényeket. A villamos energia importaránya 40 százalékról 20 százalék alá csökkent, és Magyarország világelső a 25%-os naperőmű-részesedéssel az áramtermelésben.

A megújulóenergia-termelés azonban nem működik kiegyenlítő kapacitás nélkül. Ebből az MVM a legkorszerűbb CCGT-technológiát (kombinált ciklusú gázturbina) állítja üzembe 2027-ben 1500 MW kapacitással. Jelenleg Magyarország 128 MW-nyi villamosenergiatároló-kapacitással rendelkezik. Az államtitkár kitért arra is, Magyarország kiemelkedő adottságokkal bír a geotermia területén. Az igazi áttörést az jelentené, ha a geotermikus energia villamosenergia-termelésre is hasznosítható lenne gazdaságosan.

Fotó: Czepek Gábor / Facebook

Fotó: Czepek Gábor / Facebook

Horváth Viktor energiaátmenetért felelős helyettes államtitkár kifejtette, a Jedlik Ányos program keretében 580 milliárd forintnyi forrással támogatják a vállalkozások energetikai fejlesztéseit. A politikus ezek közül a biogáz- és biometán-termelés támogatását emelte ki. A már most működő termelők kapacitásbővítésére és újonnan létesülő üzemek számára 40 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre.

A helyettes államtitkár közölte, az energetikai kutatás-fejlesztési program keretében szeptember 22-től 13 milliárd forint pályázható, a támogatás a költségek 50–70 százalékát fedezi majd. Hamarosan megjelenik a megújuló energia tárolását elősegítő felhívás. Az 50 milliárd forintos keretből mindenféle méretű vállalkozás pályázhat támogatásra tárolóegységek létesítésére, illetve villamosenergia-hálózati csatlakozó kialakítására – tudatta Horváth.