
Az önkormányzat megváltoztatta a Toldy utca közlekedési rendjét, az óvoda felőli oldalon megtiltották a megállást is az eddigi várakozni tilossal szemben – ezzel keresett meg néhány napja olvasónk. A gyalogos-kerékpáros zóna határát oszlopokkal zárták le, szerinte ezek messze esnek az óvoda bejáratától és teherkapujától.
Az átalakítás oka, hogy az egyetem az óvodai oldalon szabálytalanul parkolók miatt nehezebben tudta használni saját parkolóit és néhány hónapja arra kérte a várost, hogy fokozottabb védelmet biztosítson számára. Olvasónk állítja, egyes bennfentesek szerint ez egyfajta „nyegle-bosszú reakció volt” egy korábbi összeütközésre az egyetem és város között, amit az váltott ki, hogy a JATE Klub az előtte lévő oszlopokat dekorációval látta el. „A végeredmény pedig a jelenlegi helyzet, azaz a hegyek vajúdásából megint az született, hogy a két nagy fél csatájából a szülők és az óvodába irányuló munkát végzők kerültek ki vesztesen, azok, akiknek a legkisebb az érdekérvényesítő képességük” – írta.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
Az önkormányzat nem egyeztetett előre az érintettekkel, a szülők már a kész helyzettel szembesültek. A változtatás olvasónk szerint megnehezíti az óvodába érkező áruszállítók (étkezés, mosoda, egyéb üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok) és a gyereküket az óvodába hozó szülők életét is, ugyanis nem lesz lehetőség szabályosan megállni a Toldy utcában.
Kérdésünkre a város azt válaszolta, hogy eddig is tilos volt a párhuzamos megállás a Toldy utcában, és a gyalogos zónába is tilos volt behajtani. A jelenlegi forgalmi rend a Dugonics téri rekonstrukció befejezése óta, azaz több mint egy évtizede van érvényben.
Az oszlopos megoldás az egyetemmel és a rendőrséggel egyeztetve született. „Belvárosi közegben, ahol a szűk utcák nem a jelenlegi autóforgalomra készültek, nem rendkívüli, hogy egy épületet távolabb megállva lehet megközelíteni” – fűzték hozzá. Olvasónk úgy véli, az önkormányzat döntése a helyzetet érdemben nem változtatja meg, csak „kijjebb tolja a problémát”. Aggályok merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy egy esetleges vészhelyzet idején nehezen juthat az óvodába a segítség.
A Délmagyar egy névtelenséget kérő olvasója is megírta véleményét az ügyről. „12 éve tilos behajtani az utcába. Idén viszont már nem várakozni tilos van itt, hanem megállni tilos, vagyis még annyira sem állhatnak meg, hogy valaki kiszálljon az autóból. Egyébként a táblától függetlenül is tilos volt megállni, hiszen a KRESZ tiltja ezt a menetirány szerinti bal oldalon” – mutatott rá az olvasó. Szerinte a most felháborodó szülők 12 éven keresztül napi szinten semmibe vették a KRESZ-szabályokat, és most az a problémájuk, hogy ezt a továbbiakban nem folytathatják. „A Toldy utca elején, a bal oldalon továbbra is várakozhatnak szabálytalanul a megállni tilos hatálya alatt, csak utána nem tudnak újabb szabálysértéssel keresztülhajtani a gyalogos és kerékpáros zónán, hanem a szűk zsákutcában forgolódniuk kell” – tette hozzá.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
A Szegeder olvasója viszont azzal érvelt, hogy nem kevés szülő lakik külsőbb kerületekben, miközben üzletük van a belvárosban. Sokan messze laknak a városközponttól, vagy akár más településen, és ők munkába menet közben teszik ki a gyereküket. Azt is kifogásolta, hogy a városháza közutasa szerint „azért zavarja a felszólalókat a helyzet, mert eddig az volt a szokásuk, hogy a szabályokat megszegjék és tilosban járjanak”. A szülők úgy gondolják, hogy nevetséges vádaskodás, miszerint „luxiznak a gyermeküket autóval óvodába hordó szülők”.
Szeptember 8-án, hétfőn rövid egyeztetést tartottak az érintettek, amely során eldöntötték, hogy petíciót indítanak az ügyben. Emellett közérdekű adatigénylést is küldtek a város felé, hogy megtudják, mennyibe került az oszlopok telepítése.
Jelenleg készül egy módosítási javaslat, illetve fényvisszaverő csíkok lesznek kiragasztva a oszlopokra. „Ez az önkormányzatnak sem jutott eszébe, de még a kerékpárosklubnak sem, akinek inkább az volt a fontos, hogy páros lábbal beleszálljanak a szülőkbe és az áruszállítókba. Ugyanis az oszlopokat sikerül pont egy olyan sávba állítani, ahová nem ér el a lámpa fénye” – írta olvasónk.
Frissítés (09.12.): A Szegeder megkeresésére a katasztrófavédelem azt reagálta, az érintett terület kapcsán helyismerettel rendelkeznek, a bevett gyakorlat alapján a tűzoltóautó lehető legközelebbi és biztonságos parkolásával, valamint sugár szerelésével zökkenőmentesen megoldható egy esetleges veszélyhelyzet elhárítása. Az oszlopok számukra nem jelentenek akadályt, változtatás szerintük nem szükséges.