„Az MKKP politikusa olyan javaslatot terjesztett elő, amely nemcsak a jogszabályokba ütközik, de azt is mutatja, hogy nincs tisztában a Szegeden már régóta működő támogatási lehetőségekkel” – állítja a szegedi Polgármesteri Hivatal a Szegedernek megküldött közleményében.
Tóth-Benedek Csanád szerdán adott be önálló képviselői indítványt, mellyel azt szeretné elérni, hogy a Szegedi Vadaspark, a Móra Ferenc Múzeum, a Sziksósfürdő Strand és Kemping, illetve a Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman látogatását tegye hozzáférhetővé a város a rászorulók számára kedvezményes belépéssel. Szerinte a hasonló intézmények látogatása hozzátartozik a teljes élethez, ami a gyerekek esetében különösen fontos.
Az önkormányzat ennek kapcsán küldött közleményében azt kifogásolja, hogy a Tóth-Benedek Csanád által benyújtott javaslat adta lehetőség már évek óta létezik Szegeden: évente 15 millió forintot biztosítanak arra, hogy a város nevelési-oktatási intézményei pályázat útján megszervezzék a diákok szabadidős programjait, amivel rendszeresen élni is szoktak az intézmények.
„Így minden szegedi diák évente egyszer kedvezményesen látogathat el például a Szegedi Vadasparkba, míg a fogyatékkal élők további kedvezményekre jogosultak. A Móra Ferenc Múzeumban is speciális lehetőségek várják a tanulókat: az évi 1500 forintos iskolabérlettel korlátlanul látogathatók a kiállítások, amelyet a múlt tanévben több mint 6000 diák használt ki. Ezen felül a 26 év alattiak minden hónap egy kijelölt hétvégi napján ingyen tekinthetik meg a tárlatokat, és a 18 év alatti gyermek kísérője is díjmentesen léphet be a múzeumba” – sorolták.
„Mindezek fényében Tóth-Benedek Csanád javaslata nemcsak feleslegesnek bizonyult, de jogszabálysértő is, hiszen a belépőjegyek árát az intézmények határozzák meg, nem a közgyűlés” – zárta közleményét a Polgármesteri Hivatal.
Az MKKP-s politikus az önkormányzati fenntartású Szeged.hu cikkére és a fenti közleményre újabb Facebook-posztban reagált. Tóth-Benedek szerint bár a Polgármesteri Hivatal és a fenti cikk is a gyerekek kedvezményeit emelte ki, az ő indítványa nem kizárólag a gyerekeknek, hanem minden szegedi rászorulónak biztosítana kedvezményes belépést az önkormányzati fenntartású intézményekbe, „mert bár biztosan járnak gyerekek egyedül strandra és múzemba, szerintem azért ez nem jellemző”.
Úgy fogalmazott, hogy a javaslatban szereplő pontok alapján a kedvezményes jegy ára nem haladhatná meg a felnőttjegy árának 20 százalékát, illetve a családi jegy egyötödét. A város által említett 15 millió forintos támogatás fontos lehetőség, de szerinte a keret akár duplázható vagy triplázható lenne, mivel a szociális alap egy részét tavaly sem használta fel Szeged.

Fotó: Bálint András / Szegeder
A jogszabálysértésre vonatkozó állítást vitatta, mondván, jogászokkal is egyeztette a beadványt, és szerinte a közgyűlésnek lehetősége van előírni új jegytípus bevezetését a városi fenntartású intézmények számára. Példaként a pécsi TÜKE kártyát említette, amellyel a helyi önkormányzati intézmények adnak kedvezményeket. Úgy véli, Szegeden is hasonló módon lehetne kialakítani egy rendszert, például kártya vagy külön keret bevezetésével.
Kiemelte azt is, hogy a jelenlegi kedvezmények nem minden rászorulónak jelentenek valódi segítséget, például egyedülálló felnőttek számára a belépők ára továbbra is magas. Tóth-Benedek posztjában azt írja, nem érti a reakciót, bár számított rá. Szerinte ennek oka vagy az lehet, hogy
„az indítványban az nem tetszik, hogy én adtam be”
vagy pedig az, hogy „a szociális városvezetésnek nem nagyon van kedve bevezetni egy szociális programot”, mert „nem is olyan érzékeny szociálisan a város vezetése”. Mindenesetre a szeptemberi közgyűlésen szeretné napirendre venni az ügyet, és meghallgatná a jegyző jogi álláspontját, végső döntést pedig a képviselő-testület hozna.