Idén augusztus 27–30. között rendezik a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN). A fesztivál főbejárata mindösszesen csak 10 perc sétányira van Széchenyi téri TramTrain megállótól, így „a MÁV-csoport idén is gondoskodik róla, hogy a buli után mindenki biztonságban hazaérjen” – közölték a Szegederrel.
A MÁV-csoport közlése szerint nem csupán csütörtök, péntek és szombat éjjel, hanem a korábbi évek tapasztalatai, a résztvevők visszajelzései alapján már szerdán, augusztus 27-ről 28-ára virradó éjszaka is közlekedtetik a Szegedről Hódmezővásárhelyre 1:05-kor, 2:05-kor és 3:05-kor, valamint a Hódmezővásárhelyről Szegedre 0:07-kor, 1:09-kor és 2:09-kor induló TramTrain járatokat.
A TramTrainekre az Országbérlet, a Csongrád-Csanád vármegyebérlet, a Magyarország24 vagy a Csongrád-Csanád vármegye24 napijegy is érvényes, melyet a MÁV vagy MÁV+ appban, a megállóhelyi automatákból vagy pénztárakban lehet megváltani, de menetjegy megváltására a fedélzeti automatákból is van lehetőség.
Az SZKT is készül a SZIN-re. A teljes rendezvényre érvényes karszalagos bérlettel rendelkező utasok, amennyiben rendelkeznek a megjelölt időszak között érvényesített – elővételi, fedélzeti, vagy mobilalkalmazással váltott – 72 órás jeggyel , 3 nap helyett 6 napon át – augusztus 26. reggeltől augusztus 31. estig – korlátlan átszállással utazhatnak bármely Szeged helyi közösségi közlekedésben meghirdetett járaton az érvényesített 72 órás jegyük és karszalagjuk együttes felmutatásával.
A „72 órás jegy” felhasználásának és érvényességének feltétele, hogy a jármű fedélzetén lévő automata jegykezelővel, vagy QR kóddal, azaz nyomtatott időpecséttel, vagy elektronikusan kerüljön érvényesítésre. Kivételt képez a jegyérvényesítési kötelezettség alól a fedélzeti jegykiadó automatából vásárolt 72 órás jegy, mert a vásárlás során a jegy kiadásakor már érvényesítésre kerül, így újbóli érvényesítése nem szükséges.
Az üzemzáráson a tárgynaphoz tartozó menetrendi hirdetmény utolsóként induló járatát kell érteni abban az esetben is, ha az 24 óra után indul, nem ideszámítva az üzemzárás napját követő éjszakai járatokat: a fenti időszakban üzemeltetett 91E, 92E, 93E jelzésű éjszakai járatokra ugyanis a kedvezmény nem érvényes.
A fent említett éjszakai járatok mellett szintén nem vonatkozik a 72 órás jegy kedvezménye az SZKT éjszakai különjárataira sem, amelyeket a társaság a SZIN-hez kapcsolódóan az 5-ös trolibuszvonalon indít augusztus 28-án csütörtöktől, egészen augusztus 31-én vasárnapig. A járatok a Körtöltés utcából 00:40, 01:40, 02:40 órakor, ímg az Újszeged, Gyermekkórháztól 01:00, 02:00, 03:00 órakor indulnak majd.
Az Újszeged, Gyermekkórháztól induló éjszakai járatok a Széchenyi téren csatlakozást biztosítanak az 1-es vasútvillamos (TramTrain) éjszakai járataihoz is. A járatok normál díjszabás mellett vehetők igénybe, és a SZIN-karszalag önmagában díjmentes utazásra nem jogosít.
Emellett bringával is mehet a fesztiválra az, aki nem tervez alkoholt inni. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz őrzött parkoló a Belvárosi híd újszegedi lábánál, a Torontál téri parkolóban kialakított kerékpártárolóban. Idén a korábbi kapacitás kétszeresét, ezer férőhelyet biztosít a kerékpárral, vagy e-rollerrel érkező fesztiválozók számára a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete.
Ezzel Szegeden működik majd az ország legnagyobb őrzött kerékpártárolója.
A tároló szerda déltől vasárnap délig üzemel, 0–24 órában, használata ráadásul ingyenes. Az először érkezők egy rövid regisztráció során karszalagot kapnak a karjukra és járművükre, ezután a karszalagokkal a SZIN időtartama alatt akárhányszor behozhatják, kivihetik a bringájukat, vagy rollerüket. A ki- és beléptetést a Magyar Kerékpárosklub önkéntesei végzik, ők segítenek a járművek elhelyezésében, elrendezésében is.

Fotó: Bálint András / Szegeder