Semmittevő verseny lesz a Dugonics téren pénteken

Fura versennyel készül a Rádió 88 az idei születésnapjára. Augusztus 8-án délután ugyanis az nyer, aki semmit nem csinál, de azt jól. A semmittevő verseny ötlete egyébként Dél-Koreából indult 2014-ben, Space-out néven, ez a viadal inspirálta a szegedi szervezőket is. A rendezvénynek fontos mondanivalója is van a szervezők közleménye szerint: a cél ráirányítani a figyelmet a túlhajszoltság, a kiégés és az állandó online jelenlét problémáira.

A szabály egyszerű: a résztvevőknek 88 percen keresztül semmit sem szabad csinálniuk: nincs telefonozás, beszélgetés, evés–ivás, alvás, csak tudatos jelenlét és lelassulás” – mondta Martonosi János, az ország legrégebbi kereskedelmi rádiójának ügyvezetője a versenyről, ami csak első hallásra tűnhet könnyűnek.

A versenynek tétje is van: az első helyezett Katy Perry budapesti koncertjére szóló páros VIP jegyet nyer majd, de a dobogósok díjai között szerepel még páros bérlet az idei Szegedi Ifjúsági Napokra, illetve két jegy a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute koncertre. Emellett további díjak is gazdára találnak a szervezők ígérete alapján.

A viadalt a szegedi Dugonics téren, a forgalmas belváros közepén, a kettős körforgalomnál lévő zöldterületen rendezik. A résztvevők egy jógamatracon fognak ülni, vagy feküdni. A szervezők négy alkalommal pulzusméréssel pontozzák a semmittevők technikáját, emellett pedig a közönség is szavazhat az általa legjobbnak vélt 10 versenyző “produkciójára”.

A versenyre bárki jelentkezhetett az országból, aki elmúlt 18 éves. Az eddigi pályázók foglalkozásait tekintve sokszínű a mezőny: van köztük mások mellett kozmetikus, gépkezelő, kerámiakészítő, egyetemista, pedagógiai asszisztens, hivatásos katona, sőt az OTP Bank–Pick Szeged kabalafigurája is leadta a nevezését.