A Szegedi Tudományegyetem, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Rubber Industrial Kft. új megállapodással erősítette meg együttműködését kutatás-fejlesztési, oktatási és pályázati területen. A dokumentumot július 28-án, hétfőn írták alá az SZTE Rektori Épületében – írja az MTI.
Az együttműködések célja, hogy résztvevői kölcsönösen segítsék egymást az innovációs és oktatási tevékenységeikben, és közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak.
Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese a Szeged.hu tudósítása szerint úgy kezdte a beszédét, hogy amikor először hallott a megállapodásról, meglepődött, hogy ilyet még nem írtak alá, „hiszen ezer éve dolgoznak együtt a ContiTech különböző gyáregységeivel”. Azután elmondta, az egyetem régóta szoros munkakapcsolatban van a szegedi és a makói gyáregységekkel.
A cégcsoport 2012-ben elnyerte az SZTE Alma Mater Díjat is. A rektorhelyettes elmondta, a szegedi egyetem az oktatás, a kutatás és a betegellátás hármasán túl igyekszik vállalkozói szemléletben is együttműködni a régió nagyvállalataival. Az SZTE nemrég adta át a saját mesterséges intelligencia célú szuperszámítógép-rendszerét, amely nagyban segíti majd a kutatás-fejlesztési projekteket, erről az eseményről a Szegederen is beszámoltunk.
Oktatásra, gyógyításra és kutatásra fogják használni a Szegedi Tudományegyetem új szuperszámítógépét, amely egy másodperc alatt több tízbilliárd műveletet tud végrehajtani. A cél, hogy a technológiát piacra is vigyék, kiszolgálva a térség igényeit.
A ContiTech Rubber Industrial Kft. közel 60 éves múltra tekint vissza. A szegedi üzem a Continental technológiai vállalat legnagyobb európai textilerősítésű hevedergyára, valamint kiterjedt fejlesztő- és gyártótevékenységgel rendelkezik a speciális olajipari és tengeri tömlők területén is.
Az SZTE-vel olyan szakterületeken szeretnének közös kutatás-fejlesztési projekteken dolgozni, mint az anyagvizsgálat, automatizálás, folyamatfejlesztés, hatékonyságnövelés és energiafelhasználás-csökkentés. A tervezett oktatási együttműködés részeként az üzem hallgatókat fogad szakmai gyakorlatra, az egyetem pedig biztosítja a tudományos diákköri témák meghirdetését, a szakdolgozati témahirdetést és témavezetést. Az együttműködés részét képezik majd közös pályázatok is az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatokra.
Horváth Sándor, a ContiTech Rubber Industrial Kft. ügyvezetője bízik benne, hogy ebből a kapcsolatból nemcsak a két intézmény, hanem a régió is profitálhat.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A Szegedi Tudományegyetem a 2025. július 28-i eseményen a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-vel is megerősítette együttműködését, amely a jövőben kutatás-fejlesztési, oktatási területeken, illetve pályázatokon való közös részvételben is megvalósul.
A Continental már több mint 150 éve van jelen az autóiparban, az iparág meghatározó szereplője Magyarországon is. A cég kiemelt figyelmet szentel a kutatás-fejlesztés, valamint az oktatás, képzés területére is.
Hrubi József, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. (Makó) ügyvezetője a megállapodás aláírása előtt elmondta, a partnerség széles spektrumot ölel fel, az alapkutatástól az alkalmazott fejlesztésekig, a hallgatók szakmai bevezetésétől az innovációs együttműködésig. „Célunk, hogy ne csak a technológiai kihívásokra találjunk megoldást, hanem olyan környezetet teremtsünk, ahol a fiatal tehetségek a gyakorlatban is fejlődhetnek, és ahol a tudás folyamatosan áramlik az egyetem és a gyáraink között” – fejtette ki.
„Ezzel a keretmegállapodással szövetséget kötünk arra, hogy a dél-alföldi régió állampolgárai számára munkát teremtsünk, a képzéseink piacképesek és gyakorlatorientáltak lehessenek, és minél több hallgató mehessen a ContiTech üzemeibe akár szakmai gyakorlatra, akár doktori képzési programra. A Szegedi Tudományegyetemen sok olyan szervezeti, működésbeli fejlesztésünk volt az elmúlt években, amelyek azt a célt szolgálják, hogy minél könnyebben elérhetőek legyünk a piaci szereplők számára” – mondta Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója.