Szabálytalanságok miatt visszavonta az SZTE dékánjának abszolutóriumát Rovó László

Szabálytalanságokra hivatkozva visszavonta a Szegedi Tudományegyetem rektora a Fogorvostudományi Kar dékánjának, Baráth Zoltánnak a parodontológiai szakvizsgához kiállított abszolutóriumát. A döntésről szóló rektori határozat szerint az okirat kiállítása több ponton is ellentétes volt a vonatkozó jogszabályokkal, értesült az Átlátszó.

A dékán a 2025-ös tavaszi vizsgaidőszakban kívánt parodontológiai szakvizsgát tenni, amihez korábban megszerezte az ehhez szükséges abszolutóriumot. A dokumentummal kapcsolatban azonban több probléma is felmerült, amelyekre a Nemzeti Vizsgabizottság hívta fel az egyetem vezetésének figyelmét. Ezen levél a Szegederhez is eljutott, ám a témáról a Redditen írtak először nyilvánosan.

A belső vizsgálat eredményeképp az egyetem az abszolutóriumot érvénytelenítette.

„A parodontológiai szakvizsgára bocsátását engedélyező abszolutóriumot visszavonom és rendelkezem az irat bevonásáról, kezdeményezem az irat az Országos Kórházi Főigazgatóság nyilvántartásából való törlését” – áll az Átlátszó birtokába került rektori határozatban, amely Baráth Zoltán dokumentumát érinti.

A vizsgálat megindítását az Országos Kórházi Főigazgatóság alá tartozó Nemzeti Vizsgabizottság kezdeményezte, amely márciusban írt levelet Rovó László rektornak. A vizsgabizottság szerint több jelzés is érkezett az abszolutórium jogszerűségével kapcsolatban, ezért kérték az ügy alapos kivizsgálását.

A rektor tényfeltáró vizsgálatot rendelt el, amely során áttekintették a dokumentumokat és meghallgatták az érintetteket. A döntés szerint az abszolutórium nem felel meg a hatályos egészségügyi miniszteri rendeletnek, mivel több kötelező tartalmi elem hiányzik belőle, és nem is a megfelelő hatáskörrel rendelkező személy írta alá.

Baráth Zoltán a 2025 februári öttömösi disznóvágáson készült kép legszélén, jobbra látható többek között Mihálffy Béla társaságában

Fotó: Mihálffy Béla / Facebook

A vizsgálat során az is kiderült, hogy Baráth nem kötött szakképzési megállapodást a Szegedi Tudományegyetemmel, holott ezt a vonatkozó kormányrendelet kötelezővé teszi. A rendelet továbbá előírja, hogy a szakvizsga előtt a jelöltnek teljesítenie kell a teljes képzési programot, beleértve a tanfolyamokat és a gyakorlati beavatkozásokat is.

A rektori határozat szerint azonban a dékán képzési programjának teljesítése nem igazolható. Hiányoznak azok a dokumentumok is, amelyek a tanfolyamok, részvizsgák és a szükséges gyakorlatok elvégzését bizonyítanák, valamint a munkanapló sem állt rendelkezésre. Egy másik levélből kiderült, hogy az abszolutóriumon feltüntetett tutor egy megkeresésre úgy nyilatkozott: nem volt Baráth mentora, és nem is ugyanazon a tanszéken dolgoznak.

Az ügyben megkeresték a Szegedi Tudományegyetemet és Prof. Dr. Baráth Zoltánt is, azonban a lap kérdéseire sem az intézmény, sem a dékán nem válaszolt.

A VVL – Veritas Virtus Libertas az ügy kapcsán a Facebook-oldalán azt írja, eleinte a szokásos szőnyeg alá söprés taktikáját folytatta az egyetemi vezetés”, ám végül elindultak a vizsgálatok. Az SZTE önszerveződő polgárainak csoportosulása állítja, Baráth Zoltánra a rektori szék várományosaként is sokan tekintettek, az elmúlt hónapokban feltűnt például Mihálffy Béla KDNP-s képviselő öttömösi disznóvágásán is.