Petíciót indítottak hallgatók az SZTE egyik oktatója által közzétett homofób bejegyzés miatt

„Július 5-én egykori és jelenlegi hallgatókként nyílt levelet intéztünk a Szegedi Tudományegyetem vezetéséhez, miután az egyetem egyik oktatója nyilvános homofób, gyűlöletkeltő kijelentéseket tett a Budapest Pride után. A levélre azóta sem mi, sem az érdeklődő hírportálok nem kaptak választ – az egyetem részéről semmilyen érdemi lépés nem történt” – írta a Hallgatók az Egyenlőségért a Szegedernek.

A hallgatói csoportosulás azt gondolja, az egyetem felelőssége, hogy biztonságos és befogadó környezetet biztosítson minden diákja és munkavállalója számára – függetlenül azok származásától, nemi identitásától vagy szexuális orientációjától. Ha egy egyetemi oktató gyűlöletbeszédre emlékeztető tartalmat tesz közzé, az nem „magánvélemény”, hanem a közbizalommal való visszaélés szerintük.

Ezért korábban egy nyílt levelet tettek közzé, melyben azt ígérték, megteszik a következő lépést, ami most meg is történt: elindítottak egy nyilvános petíciót, amelyben követelik, hogy az SZTE indítson vizsgálatot az oktatója által közzétett homofób bejegyzés miatt.

Egy nappal a június 28-ai, rekordméretű 30. Budapest Pride után tett ki egy privát Facebook-posztot a Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszékének egyik oktatója, amelyben a Bibliából, Mózes könyvéből idézett két részletet. A bejegyzésben ez állt: „Ha valaki férfival hál úgy, mint asszonnyal, utálatosságot követ el... halállal lakoljanak.”

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

„Halállal lakoljanak, vérük rajtuk” – idézte a Bibliából a melegekre utalva az SZTE bölcsészkarának egyik munkatársa

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológia Tanszéke elhatárolódott a poszttól, és kiadtak egy közleményt.

A szóban forgó oktató egyébként nem állt meg itt, újabb posztban egy filmidézetet közölt a Feltaláló című filmből, amelyben a Béres József azt mondja: „Kérem mondja meg az elvtársaknak, hogy nyalják ki a seggemet.” Kommentben pedig azt írta: „Nos nagyjából ez a helyzet ma 2025-ben egy egyetemi tanszéken Szegeden. Ha keresztény vagy, nincs helyed a magyar szociológiában! Szégyen...” Majd később azt, hogy, „üldöznek bennünket”.

Az újabb posztot is törölte végül, ám ezután ismét egy filmrészletet osztott meg. A Brian ételéből azt a részt linkelte be, amikor a római katona kérdezgeti a halálra ítélteket, hogy kereszthalálra érkeztek-e. Ehhez azt fűzte hozzá: „A bibliai posztom lehetséges következménye”, és egy kacsintós smiley-t is mellékelt.

Bár az oktató nem írt konkrétan Pride-ra való utalást az eredeti posztjában, a későbbi reakciói is azt erősítették, hogy erre gondolt. A poszt ugyan privát volt és később törölte is az oktató, hallgatói még aznap a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) Hallgatói Önkormányzatához (HÖK), valamint a Szociológia Tanszék vezetőjéhez fordultak panasszal.

A Szociológia Tanszék aztán pár napra rá a Facebookon osztott meg egy közleményt, amelyben elhatárolódtak mindenféle kirekesztő, homofób vagy az emberi méltóságot sértő megnyilvánulástól. Bár akkor nem írtak konkrétumokat, utólag kiderült, hogy erről az esetről van szó. Az SZTE vezetőségét a Szegeder is kereste levélben, hogy mit gondolnak a történtekről és folyik-e bármilyen vizsgálat, ám a mai napig nem kaptunk választ.