Tápé, Szőreg és Kiskundorozsma lakosai akarnak leginkább éjszakai buszokat Szegeden

Több, mint 2100-an töltötték ki az éjszakai buszok visszavezetéséről szóló felmérést egy hónap alatt, írja a kezdeményező Szeged Jövője Egyesület. Az eredmények alapján ezért javaslatot tesznek a városnak a Covid miatt 2020-ban megszűnt éjszakai járatok újraindítására idén tavaszra.

Az eredmények alapján a kérdőívet, ahogy az várható volt, többségében olyanok töltötték ki, akik alapból is használják a szegedi közösségi közlekedést. A válaszadók ugyanis közel háromnegyede elsődlegesen így közlekedik a városon belül.

  • A kitöltők több mint fele csütörtök, péntek és szombat estéről virradóra használná az éjszakai buszokat.
  • A válaszadók 70%-a szerint hajnali 1 és 3 óra közti időszakban lenne a legnagyobb szükség a járatokra.
  • A Belvárosból indulva a Tápé, Szőreg és Kiskundorozsma irányba közlekedő járatokat jelölték meg a legnagyobb számban.

A szervezet a fenti eredmények alapján tesz javaslatot a városnak a buszok útirányáról és menetrendjéről. Azt szeretnék, hogy három útirányban, Tarjánon keresztül Tápéra, Újszegeden keresztül Szőregre és az Északi városrészen keresztül Kiskundorozsmára, péntek, szombat és vasárnap hajnalban 1 és 3 óra közt óránként induljon újra az éjszakai közlekedés Szegeden.

Mihálik Edvin korábban azzal indokolta a lépést, hogy az elmúlt években sok megkeresést kaptak, hogy miért nem indítja újra a város ezt a szolgáltatást. A járvány miatt felfüggesztett éjszakai járatok korábban nagy népszerűségnek örvendtek. Bár a szolgáltatás elsősorban a fiatalok körében keresett, összességében hozzájárul a város közlekedési biztonságához és tisztaságához – fogalmazott Mihálik.

Az éjszakai közlekedés egyébként már egy ideje megy a tram-train révén, mely péntektől vasárnapig jár óránként éjjel is. Ez azonban egy korlátozott üzem, Szegeden belül ugyanis nem tár fel nagy területeket. Lépett viszont nemrég az SZKT, mely a késő éjjeli vonatokhoz biztosít csatlakozásokat néhány éjszakai busszal egész héten, ám ez sem igazán a korábbi éjszakai járatok visszatérését jelenti.

A Szeged Jövője Egyesület sokak számára hangozhat újdonságként, mivel tavaly november 15-én alapították 33 fővel, és csak a múlt héten jegyezte be a bíróság. A szervezet titkára, Körmendi Zoltán szerint céljuk, hogy az egyesület „részt vegyen Szeged, valamint térsége tudományos és politikai közéletében, előmozdítsa a város és térségének fenntartható fejlődését, társadalmi előrehaladását, nyitott, toleráns szellemének megőrzését, a zöld gondolat terjedését”.

Forrás: Szeged Jövője Egyesület