Az Ásító inas barlangrajzos és pop-art verzióban: mit keres a mesterséges intelligencia egy múzeumban?

Munkácsy Mihály Ásító inas című festményét talán nem kell senkinek sem bemutatni. A festő 1869-es képe most a szegedi Móra Ferenc Múzeumban látható tucatnyi társával együtt, az egyébként is nívós tárlat viszont azért került a vártnál jobban reflektorfénybe, mert nem mindennapi ötlettel egészítették ki: mesterséges intelligenciával alkották újra az Ásító inast, amely így most barlangrajztól kezdve pop-arton át a videójátékok világáig mindenféle változatban megtekinthető. Ez pedig számos kérdést vet fel a művészet és az MI viszonyával kapcsolatban.

„Mindig szükség van egy szakemberre, aki mögött tényleges szaktudás van” – mondta Magyar Milán, a szegedi Móra Ferenc Múzeum grafikusa, aki a múzeum Az Ásító inas, én és MI címmel nyílt kiállítására gondolta újra Munkácsy ikonikus művét mesterséges intelligencia használatával. A dolog eredetileg nem önálló projektnek indult, csak a Munkácsy-tárlatot szerették volna figyelemfelkeltőbbé tenni.

A kezdeti terv az volt, hogy a múzeum elé helyeznek ki egy látványos installációt, ahogy korábbi, nagyobb kiállítások esetében is tették már, de itt nem találtak hozzá megfelelő eszközt. A múzeum grafikusa ezért kezdett el a látványterveken dolgozni, és az egyik kísérlete során megalkotta az Ásító inas pop-art stílusú átiratát. „Ez egy élénk, színes átalakítás volt, ahol a hátteret kicseréltem, a figurát kivágtam és átszíneztem” – magyarázta Magyar. Amikor ezt bemutatta, a kollégáknak tetszett az ötlet, így egyértelmű volt, hogy jó irányba tartanak. Felmerült a kérdés, hogy hogyan tehetik ezt a játékos „átiratot” mélyebbé, hogy egy külön kiállításon is megállja a helyét.

„Két ok miatt esett az Ásító inasra a választás. Egyrészt az ásító figura gondolata már a tervezés korai szakaszában felmerült, másrészt egy központi karakter sokkal jobban kiemelhető a különféle változatokon keresztül. Egy olyan szalonképből, amely több figurát ábrázol, nem lehetett volna ilyen változatos és mégis érdekes sorozatot készíteni” – mondta a grafikus.

Magyar törekedett rá, hogy az MI pontosan úgy jelenítse meg a festmény elemeit, ahogy azok az eredeti művön is szerepelnek. Célja az volt, hogy minden részlet – a testtartás, az ásítás és a háttér tárgyai – ugyanazokat a pozíciókat tükrözze, de ezt a szintű precizitást nem mindig sikerült elérnie. „Hosszas próbálkozás után kiderült, hogy a DALL-E nevű MI-vel, amivel dolgoztam, ez nem fog működni” – vallotta be. Idővel engednie kellett saját maximalizmusából, és elfogadnia a korlátokat.

Korábban, amikor a Határtalan Régészet magazinhoz próbált képeket készíttetni mesterséges intelligenciával, hasonló problémákat tapasztalt. Ott olyan öltözeteket és tárgyakat rakott a képekre a szoftver, amelyek nem illettek a korabeli kultúrához. Ezért is van szükség a ténylegesen hozzáértő szakemberekre ilyenkor.

Az egyszerű utasítások vezettek eredményre

A grafikus az alkotási folyamat során fokozatosan finomította utasításait az MI-nek, hogy az pontosabban visszaadja az elképzeléseit. Magyar eredetileg többféle stílust próbált ki az Ásító inas átdolgozásakor, majd rájött, hogy akár különböző művészeti korszakokat is követhet a sorozatban: így született meg többek között az Ásító inas őskori átdolgozása, de lett inas az ókori Egyiptomból, az antik Görögországból, mozaik inas, és az orosz ikonokra emlékeztető inas is.

A felső képen Munkácsy Ásító inas című képének átdolgozásai, alatta Magyar Milán, a szegedi Móra Ferenc Múzeum grafikusa

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

„Nagyon sokat küzdöttem azzal, hogy legalább a figurák pozíciója megmaradjon, és az ásítás kifejezze azt a fáradt, reggeli hangulatot, amit szerettem volna.” A hosszú próbálkozások után – nagyjából 200 kép készült – rájött, hogy az elkészült művekből egy önálló sorozat született.

A kiállításra a grafikus végül 72 művet válogatott ki, az ásítási póz megtartására ügyelve, és a nem megfelelő figurákat eltávolítva. „Sokszor nem ásító, hanem éppen üvöltő vagy más pózt felvevő karakter jelent meg. Ezeket azonnal kiszűrtem.” A válogatásnál figyelt az életkorra is, így csak az eredeti hangulathoz illeszkedő alakok maradtak meg.

A kiállított képek méretének meghatározásánál Magyar több tényezőt is figyelembe vett. Szerinte az egyik fő oka, hogy a képek viszonylag kisméretűek, a mesterséges intelligencia korlátai. „Az MI által készített képek alacsony felbontásúak voltak, így ezeket külön programmal kellett felnagyítanom, hogy elérjem a kiállításhoz megfelelő minőséget.”

A jogi háttér még nem tisztázott

Felmerül a kérdés, hogy ki is a tulajdonosa ezeknek a képeknek, és egyáltalán műalkotásnak tekinthetőek-e. „Nem mondanám műalkotásnak. Szerintem ez a sorozat még nem tart ott, hogy ezt kijelenthessük” – véli Magyar. Jogilag nézve, ha valaki szerződést köt egy mesterséges intelligenciát szolgáltató céggel, a felhasználási feltételek rögzítik a képek tulajdonjogát és a használati lehetőségeket. „Magáncélra általában szabadon lehet használni az ilyen képeket, de ha például nyilvánosan mutatják be, vagy kereskedelmi célra használnák, akkor a tulajdonjog sok esetben nem az alkotó személyé marad, hanem a mesterséges intelligenciát fejlesztő és üzemeltető cégé.”

Magyar szerint a sokszínű és dinamikus képek, valamint az Ásító inas újraértelmezése nagy sikert arattak. „Volt két hölgy, akik direkt megkerestek azzal, hogy a kiállítás bontása után megvásárolhatnák-e a képeket.” Az egyébként, hogy mi lesz a sorsuk, még nem tisztázott. Magyar elmondása szerint más helyszínen is szeretnék bemutatni a sorozatot, de még gondolkodnak azon, hogy miként lehetne hozzáférhetővé tenni a látogatók számára. „Nem szeretném, ha a képek egyszerűen egy raktárba kerülnének, ezért próbálunk olyan megoldást találni, ahol a munkák tovább élhetnek.”

A látogatók kíváncsian állnak hozzá

A múzeum grafikusa szerint a kiállításról túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket kapnak. Érdekes módon a projekt nemcsak a fiatalokat vonzza, hanem az idősebb generáció figyelmét is felkeltette. „Azt hittük, hogy a mesterséges intelligencia által generált képekkel inkább a fiatalabbakat tudjuk majd megfogni, de az idősebb látogatók is megállítottak és érdeklődtek” – mesélte.

A pozitív visszajelzések miatt most nagy kedvet érez ahhoz, hogy egy újabb, immár önálló művészeti projektet alkosson az MI-vel. „Most már nem csak egy kiállítást szeretnék támogatni, hanem valamilyen önálló képzőművészeti dologgá fejleszteni” – mondta, de még konkrét tervei nincsenek.

Szívesen beépítene más mesterséges intelligencia alapú technológiákat is, például mozgóképeket, zenét vagy szövegeket, hogy egy igazán összetett művet hozzon létre. Célja, hogy valamilyen gondolatot is belerakjon a dolgokba, és a közeljövőben valami tényleg újat hozzon létre.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.