Gajdos Zsolt és Novák Csanád góljaival hátrányból fordítva aratott győzelmet a játéknap előtt még listavezető Kisvárda ellen a Szeged-Csanád GA a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában.
„Nehéz feladat várt NB II-es csapatunkra, hiszen a fordulót megelőzően listavezető, öt mérkőzés óta hibátlan, légiósokat is alkalmazó Kisvárda vizitált a Szent Gellért Fórumban” – írja a csapat honlapja. Simon Ádám két személyi változtatást eszközölt a múlt heti, Budapest Honvéd elleni mérkőzéshez képest: a védelemben Pejovics Danilo váltotta Horváth Milánt, a középpályán pedig Palincsár Martin kapott lehetőséget Haris Attila helyén.
A megbízott vezetőedző ezúttal négyvédős felállás mellett tette le a voksát. Sérülés miatt Molnár-Farkas Tamás és Óvári Zsolt nem került a meccskeretbe.
„Rögtön az első percben helyzetet teremtettünk. Egy bal oldali beadás után Mohos Barnabás stukkolt a kapu fölé” – írja a beszámoló. A vendégek az első lehetőségüket gólra váltották: a 16. percben Körmendi Kevin jobb oldali sarokrúgását Alekszandar Jovicsics bólintotta a hálóba, az eredmény 0–1.
A bekapott gólt követően Könczey Márk pillanatai következtek. Előbb veszélyes beadással keltett riadalmat a vendég védők körében, majd egy szöglet utáni kipattanót szúrt kapura, a labda azonban a blokkról mellé vágódott.
„Bő félóra elteltével egy pillanatra meghűlt a vér a szegedi drukkerek ereiben, amikor Jasmin Mesanovics jobblábas kísérlete a keresztlécen csattant.” Pár perccel később viszont már gólnak örülhetett a hazai publikum, a 37. percben Márkvárt Dávid szabadrúgására érkezett a hosszún Gajdos Zsolt, aki bevetődve lőtt, a labda pedig a két kapufa találkozásáról a gólvonal mögé pattant.
A makacs sérülésből nemrég visszatért támadó a százhetvenegyedik tétmérkőzésén a harminckilencedik gólját szerezte szegedi színekben, 1–1. Nem sokkal később duplázhatott volna, de a közeli próbálkozását Kovács Marcell bravúrral hárította. A 44. percben megfogyatkozott a Kisvárda, miután Osztrovka Maxim megkapta második sárga lapját, amiért rátaposott Palincsár Martin bokájára.
Az esetért járó szabadrúgást követően Mohos Barnabás büntetőt harcolt ki. A labda mögé csakúgy, mint múlt héten, ezúttal is Novák Csanád állt és hasonló magabiztossággal értékesítette a tizenegyest. Novák tizenegy bajnoki mérkőzésen már a hetedik gólját szerezte a klub játékosaként: 2–1.
„A második játékrész az elsőhöz hasonlóan egy Mohos-helyzettel kezdődött, a tizenhatos csücskétől megeresztett ballábas csavarintása az oldalhálóban kötött ki. Három percre rá Cipetic Branimir kísérletezett hasonló szögből, a kapufa azonban újfent kisegített bennünket.”
A 60. percben Kurdics Levente helyén pályára lépett a sérülésből felépülő Papp Áron. Szegedi születésű, “saját nevelésű” játékos pár percre rá eldönthette volna a találkozót, Palincsár Martin nagyszerű centerezése után azonban közelről a kapu mellé gurított. „Papp nem sokkal később önmagát sem féltve fejjel ígéretes helyzetben ugratta ki Mohost, ugyanakkor nagy igyekezetében sajnos összefejelt korábbi játékosunkkal, Bíró Bencével, az ütközés következtében pedig eltört az orra, így nem tudta folytatni a játékot.”
Papp Áron helyére Varga Balázs érkezett, aki háromszor is komoly lehetőség előtt állt, de Kovács Marcell mindannyiszor hárított, így az eredmény már nem változott. Simon Ádám együttese győzelmével feljött a tabella hatodik helyére, míg a várdaiak visszacsúsztak a második pozícióba. A kék-feketék a válogatott szünetet követően, november 24-én a Vasas otthonában folytatják az NB II-es pontvadászatot
„Szerintem megérdemelt a sikerünk, de mindenki láthatta, mi történt, így nem is fűznék hozzá többet. Végig megvolt bennünk a mentális erő, az önbizalom, amely a kulcs a sikerhez, ám ez csak egy mérkőzés volt a sok közül” – nyilatkozta Simon Ádám.