Szegeden a Hétvezér utca 54. szám alatti társasház lakhatatlanná vált, így az önkormányzat kiköltöztette a bérlőket, írja a Délmagyar. A statikai szakvélemény szerint az ingatlan életveszélyes, ezért a rendeltetésszerű lakhatás nem biztosítható. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal határozata kötelezte a tulajdonosokat a tartószerkezet megerősítésére vagy a ház lebontására.
A társasházban 21 lakás található, ebből 19 önkormányzati. A 9 lakott önkormányzati bérlőt másik ingatlanba helyezték át. Az egyik magántulajdonos felajánlotta lakását egy önkormányzati bérleti jogért cserébe, míg a másik az eladás mellett döntött. Az önkormányzat végül megvásárolta az utóbbi 35 négyzetméteres ingatlant, így teljes tulajdonjogot szerezhetett a társasház felett.
Az önkormányzat bérlakások kiadásával is foglalkozik, a közelmúltban pályázatot hirdettek meg három üres, helyreállított lakás piaci bérbeadására, havi 185 ezer forintos bérleti díjjal. A pályázatra licitálásos alapon lehet jelentkezni, és a nyertes 5 év határozott időtartamra szóló bérleti szerződést köt.
Mint megírtuk, a Hétvezér utcai társasház mellett a Párizsi körúton található Szegedi Rendőrkapitányság épülete is veszélyessé vált, ezért azt lebontják, és újat építhetnek a helyére.
Vagy a Párizsi körúton építenének fel egy újat a rúd parizernek tűnő épület bontása után, vagy más helyszínt keresnek a Szegedi Rendőrkapitányságnak, aminek csak a költöztetése 150 millió forintos tétel.