Egy, a hazai kereskedelemben dolgozó forrás arról számolt be a 24.hu-nak, hogy az eMAG a nyár végén (augusztus 31-ei dátummal) leépítést tervez Magyarországon, hogy ezt követően ősz végéig (október 31-ig) egy kisebb hazai csapat feleljen a webshop Marketplace részéért, ahol más kereskedők értékesíthetnek termékeket.
Az eMAG válaszában nem erősítette meg, de nem is cáfolta a 24.hu értesüléseit, mint írták, továbbra is dedikált helyi csapattal folytatják működésüket hazánkban, ám elsődleges növekedési fókuszukat a Marketplace-ekben látják, a vállalat a kereskedelmi és a vonatkozó támogatási tevékenységeit központosítja.
A válaszban szerepel az is, hogy a Marketplace-hez kapcsolódó tevékenységeket és a helyi kezdeményezéseket továbbra is budapesti irodából, helyben kezelik, a potenciális Marketplace partnerek felkutatására, illetve a magyar vállalkozók támogatására összpontosítva.
A fentiekre reagálva a lap második megkeresésére már valamivel konkrétabb reakció érkezett arra, hogy lesz-e leépítés a központosítás miatt. „Bár konkrét számokat nem áll módunkban megosztani, azt elmondhatjuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mostani változtatások az állományunkra a lehető legcsekélyebb hatást gyakorolja” – szól a válasz lényegi része.
Fotó: Mudra László / eMAG
A cég válaszában arról is írt, hogy továbbra is elkötelezettek amellett, hogy az átmenet során minden alkalmazottuknak támogatást nyújtsanak, és a válaszból az is kiderül, hogy a dunaharaszti logisztikai komplexumot továbbra is működtetik, a magyar piac kiszolgálása így akár innen, akár más raktárakból is megtörténhet. Bár az eMAG a hangsúlyt az online csatorna növekedésére helyezte, továbbra is megtartotta az Etele Plázában működő flagship üzletét.
A 2001-ben alapított eMAG az egyik leggyorsabban növekvő vállalkozásnak számít Romániában. Kezdetben számítástechnikai és irodatechnikai termékeket forgalmazott. Később Kelet-Európa legnagyobb webáruháza lett, a nemzetközi terjeszkedés 2012-ben kezdődött Bulgáriában, 2013-ban Magyarország következett. Itthon a vállalt 2019-ben felvásárolta az Extreme Digitalt, 2022-ben az utóbbi webshop teljesen beleolvadt az eMAG-ba.