100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden, írtuk meg még kedden. Bár órára pontos időpont nem volt a cikkben, a szervezők közölték lapunkkal, hogy
a várható hőség miatt a tervezett 17.30-as vonulás helyett fél órával később, 18 órakor indul a népviseletbe öltözött néptáncosok menete
a Széchenyi térről a Kárász utcán át a Dugonics térre, ahol az eredetileg tervezetthez képest negyed órával később, 18.15-kor kezdődik a nyitóünnepség.
A programok másnap este a Kisszínházban folytatódnak, ahol az együttesek zsűri és közönség előtt mutatkoznak be. Emellett a fiatal táncosok szakmai programokon vehetnek részt: rendeznek táncbemutatókat, a zsűri részletes szakmai értékelést nyújt a produkciókról, a fesztivál hagyományaihoz híven pedig a napi programokat hajnalig tartó táncház zárja.
Idén nyolc együttes csoportjai mutatkoznak be a fesztiválon. A házigazda Szeged Táncegyüttes mellett az Alföld Néptáncegyüttes Csongrádról, az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, a Bartók Táncegyüttes Békéscsabáról, a Dobbantó Néptáncegyüttes Szegvárról, a Terbete Néptáncegyüttes az erdélyi Zilahról, a Tisza Táncegyüttes Szolnokról, valamint a Tiszavirág Néptáncegyesület Deszkről, illetve Szegedről. A fesztivál zenekara a Juhász zenekar lesz.













