Közös kutatóintézetet hozott létre a kínai NingboTech Egyetemmel a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara, közölte a szegedi intézmény. A NingboTech Egyetemet 2001 júniusában alapították meg a kínai Zhejiang Tartományban. Az intézményvezetés célja többek között az, hogy ők maguk is Kína top 100 egyeteme közé tartozhassanak.
„A NingboTech University, ahogy a neve is mutatja, egy műszaki egyetem Ningboban. Kínai léptékkel akkora, mint egy »kisváros«, ugyanakkor lakossága vetekszik Magyarország teljes népességével. 2023 áprilisában kerestek meg bennünket, hogy szeretnének együttműködni. Mi több, egy közös, virtuális kutató-fejlesztő intézetet létrehozni” – nyilatkozta az együttműködés kezdeteiről Bíró István, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának dékánja a közlemény szerint.
A szegedi mérnökképzés művelői még 2023 májusában kötöttek együttműködési megállapodást a NingboTech University School of Materials Science and Engineeringgel, azaz a NingboTech Egyetem Anyagtudományi és Mérnöki Iskolájával. Ennek értelmében létrehozták a Kínai–Magyar Közös Korszerű Technológiák Kutatóintézetét. Ennek fő profilja a fotovoltaikus, tűzálló és energiatároló anyagok, valamint azok alkalmazási lehetőségeinek kutatása.
A 2024 májusában aláírt kiegészítő megállapodás lehetővé teszi, hogy a kínai partnerek és szegedi Mérnöki Kar oktatói és hallgatói tanuljanak, kutassanak egymás intézményeiben. Fő célja az akadémiai tudásátadás, tudományos kutatói és szakmai együttműködés, írják. Műszaki tudományok révén az anyagtudományok és mérnöki tudományok állnak a kooperáció középpontjában.
A kutatóintézetként létrejöttkutatóintézetbe bármely partner hívhat meg új tagokat, elősegítve az anyag- és mérnöki tudományok még magasabb szintű művelését. A megállapodás 5 évre szól, és ha mindkét fél gyümölcsözőnek látja a közös munkát, akkor meghosszabbítható, közölte a szegedi universitas lapunkkal.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám / SZTE NKI