Európa-bajnoki ezüstérmes lett Pádár Nikolett a gyorsváltó tagjaként

A magyar női 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként a tavalyelőtti Eb-bronz után idén egy Eb-ezüstöt sikerült szereznie a Szegedi Úszó Egylet (Haász SZUE) tehetségének, írja a szegedi klub közösségi oldalán.

A finálét hazánk színeiben Ábrahám Minna kezdte, aki Késely Ajnának harmadik helyen adta át a stafétát”, írják. Ajna egy helyet előrelépett, majd Molnár Dóra is másodikként, körülbelül három testhossz hátrányban ért célba az izraeliek mögött. Záró emberként tehát Pádár Nikolett kapta az óriási feladatot, vagyis az előzést nagy hátrányból.

Majdnem összejött az elképesztő bravúr, ugyanis Pádár – repülőrajttal ugyan, de – eddigi egyéni csúcsát is túlszárnyalta, 1:55.87-es idejével messze a döntős mezőny legjobb úszója volt. Fantasztikus teljesítmény a szegedi sportolótól, aki bő fél órával korábban a 100 méter gyors elődöntőjében is biztató hajrával lett második, így holnap este egyéniben is Eb-érmet szerezhet” – írja a szegedi egylet.

Az 54.17-es időeredmény azt jelenti, hogy Pádár Nikolett jelenleg egy kicsit több mint fél másodpercre van Hosszú Katinka országos csúcsától (53.64) és az olimpiai A-szinttől (53.61). Életem első 1:55-ös idejét értem el, így nagyon boldog vagyok! – nyilatkozta Pádár a döntő után.