„Régi dolgok – A szögediség fundamentuma” címmel nyílik új néprajzi állandó kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A 130 négyzetméter alapterületű tárlaton mintegy 200 tárgyat láthat majd a nagyközönség, melyek mindegyike egy-egy régi mesterséget vagy néphagyományt elevenít fel különböző audiovizuális eszközök segítségével, írja az intézmény közleménye.
A kiállításon bepillantást kaphatunk az egykori piacok világába, a papucsos és késes mesterség mindennapjaiba, a szőlő- és paprikatermesztés fortélyaiba. Emellett kiderül, miért volt kiemelkedő jelentőségű Szegeden a kékfestés vagy a kocsigyártás, illetve a látogatók megtudhatják, mit is jelképeztek az egykori parasztházak napsugárdíszes oromzatai.
A Móra Ferenc Múzeum munkatársai fontosnak tartották a modern, interaktív elemek használatát is a tárlaton. Így például az ö-ző nyelvjárást népdalok, mesék segítségével mutatják be: a látogatók meghallgathatnak egy tündérmesét a Bálint Sándor által felfedezett zsombói mesemondó, Tombácz János repertoárjából, egy Rózsa Sándor mondát szintén az ő történetei közül, valamint öt szegedi népdalt is.
A szegedi nagytáj, a szegedi nemzet határait egy nagyméretű, interaktív képernyő segítségével szemléltetik, amelyen különböző keresőpontok kínálják az információt. Mindezek mellett pedig „beszélő tárgyakkal” is találkozhatnak az érdeklődők.
A „Régi dolgok – A szögediség fundamentuma” című kiállítást június 12-én, szerdán 11 órakor nyitják meg a Móra Ferenc Múzeumban.