Ritka arapapagáj szökött ki a Szegedi Vadasparkból hétfőn

Megszökött egy ritka arapapagáj a Vadasparkból hétfőn, írja a Délmagyarország. A megyei lap mindezt a különböző közösségi oldalakon látható bejegyzések alapján közölte le. A posztok végigkövették a fiatal kéktorkú ara útját, mely Alsóvárosról egészen Rókusig repült, így a víztorony környékén is megfigyelhető volt.

Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója a lapnak elárulta, kollégái hibáztak, így fordulhatott elő, hogy a még kölyök madár kirepült. Szerencsére mindig tudtuk, hogy hol van és abban is biztos voltam, hogy be tudjuk fogni. Így is volt, mikor éhes lett, étellel be tudtuk csalogatni. Így most már ismét a Vadasparkban van.

A kéktorkú ara a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján súlyosan veszélyeztetett fajként szerepel, mivel vadon élő állománya mindössze 208–303 egyedre becsülik. A fajmegmentési programnak köszönhetően állatkertekben tudják szaporítani a ritka fajt, Európában jelenleg 160 egyede élhet állatkertekben. Hazánkban a Szegedi Vadasparkban volt látható először és itt sikerült először szaporítani is ezt a ritka papagájfajt hazánkon belül.