Még kánikula lesz, de nagy viharok jöhetnek

Hétfőn ismét több hullámban vonulhatnak át záporok, zivatarok az országon. Ezek között jégesővel, felhőszakadással, viharos széllel kísért heves viharokra is számítani kell az Időkép szerint.

Kezdetben a délnyugati, majd napközben nyugat felől a nyugatira, északnyugatira forduló szél lesz élénk, erős lökésekkel kísért. A csúcshőmérséklet 23 és 33 fok között alakul, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Szegedre 31 fokot mondanak.

Egy hullámzó frontzóna miatt mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak. Erősen ingadozhat a vérnyomás, megszaporodnak a szív- és légzési panaszok, több lesz a rosszullét, a szédülés, a görcsös panaszok és a fejfájás. Romlik az alvásminőség, és sokan tapasztalnak fokozott fáradékonyságot, romló hangulatot.

Sokfelé fülledt lesz a levegő, ezért nehézlégzés, légszomj is jelentkezhet. Zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok, valamint a pázsitfűfélékre allergiások panaszai, így az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt helyen. 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős-nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Kedden eleinte még többfelé, délután inkább már csak keleten fordulhat elő eső, zápor, zivatar, keleten néhol még felhőszakadás, jégeső. Hosszabb napos időszakok délután várhatók. Többfelé élénk, a főváros környezetében és a Dunántúli-középhegységben helyenként erős lesz az északnyugati szél, de zivatarokat továbbra is kísérhetnek viharos lökések. Kora reggel 13–18, napközben a Dunántúl nyugati felén 18–21, máshol 22–27 fok valószínű.