100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Színészlegendákkal érkezik a Szegedi Szabadtéri Játékokra Hrutka Róbert Csönded vagyok című Cseh Tamás-emlékestje, melyet augusztus 7-én láthat a közönség, közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint Hrutka Róbert és művésztársai eredetileg Cseh Tamás születésnapja tiszteletére alkották meg a Csönded vagyok című összeállítást, amelyet ezúttal éppen halálának tizenötödik évfordulóján láthatnak az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézői.

A dalszerző munkásságát Bereményi Gézához fűződő évtizedes barátságának, alkotói együttműködésének tükrében, közös dalaikon keresztül mutatja be új fénytörésben az est. Hrutka Róbert a hangszerelés mellett énekesként és gitáron is közreműködik. Zenekarában Markó Ádám felel a dobokért, Fehérvári Attila játszik basszusgitáron, Galambos Zoltán zongorázik és Kalmus Felicián csellózik, Dely Domonkos pedig vokállal és perkán működik közre.

Az esten fellép Udvaros Dorottya – aki idén a Rebecca nézőinek is eljátssza Mrs. Van Hopper szerepét –, Cserhalmi György, Für Anikó, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Szegezdi Róbert és Gubik Petra is, akit a koncertet megelőző két hétvégén a Rebecca főszerepében láthatnak a fesztivál nézői.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…