100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Ismét szabadtéri vetítést szervez a Belvárosi Mozi, a Szegedi Borfesztivál ideje alatt a Dugonics téren nézhetünk meg két magyar filmet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál (ZSIFF) felvezetéseként.

Az első szabadtéri mozizás május 16-án, csütörtökön este fél kilenckor lesz, ekkor A legényanya című 1989-es magyar vígjátékot lehet megtekinteni. A vidéki tragikomédia a szegény Józsika történetét dolgozza fel, ő volt az egyetlen a faluban, akit nem Bélának kereszteltek – de nem ez volt vele a legnagyobb baj. Schwajda György prózájából Garas Dezső rendezett filmet, a fontosabb szerepekben pedig Kállai Ferencet, Eperjes Károlyt, Pogány Juditot, Kibédi Ervint, Eszenyi Enikőt, Andorai Pétert és magát a rendezőt láthatjuk.

Egy héttel később, 23-án pedig szintén 20:30-kor a Lefkovicsék gyászolnak című alkotást vetítik, amely Breier Ádám rendező első nagyjátékfilmje. A magyar és héber nyelven készült magyar vígjátékot 2024. február 22-én mutatták be a mozikban. A történet szerint a Bezerédi Zoltán által játszott Lefkovics Tamás évek óta nem beszél fiával, Ivánnal, akit Szabó Kimmel Tamás alakít. Iván ortodox zsidóként Izraelben él, de hazatér, amikor a Máhr Ágnes által megszemélyesített édesanyja váratlanul meghal. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…