Megtalálták a férfit, aki betörte a szegedi Fidesz-iroda egyik ablakát

A szegedi rendőrök előállították azt a 22 éves férfit, aki betörte a kormánypárt belvárosi irodájának egyik ablakát, írta meg a police.hu vasárnap kora délután.

Szombaton hajnalban érkezett a bejelentés, hogy a Victor Hugo utcában egy iroda ablakát tenyérnyi nagyságú betondarabbal betörték. Az adatgyűjtést követően néhány órán belül a nyomozók azonosítottak, majd előállítottak a Szegedi Rendőrkapitányságra egy 22 éves szegedi férfit, aki be is vallotta, hogy ő volt az.

A rendőrség azt közölte, hogy az ügyben rongálás és garázdaság bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az eset bár péntekről szombatra, éjszaka történt, a Szegeder információi szerint még szombaton este 10 órakor is polgárőrök vigyázták a Victor Hugo utcát.

A Fidesz szegedi irodáját néhány évente valamilyen módon megrongálják: legutóbb 2022 nyarán volt ilyen, amikor Molotov-koktéllal csapott le valaki, 2018 végén pedig a bejárati ajtó üvegét dobták be, majd rá egy nappal a frissen üvegezett ajtót nem kis mennyiségű fehér festékkel látogatták meg.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder