Molotov-koktélt dobott el és jókora lyukat ütött egy férfi a szegedi Fidesz-iroda ablakán

Egyik olvasónktól kaptuk az információt, hogy a Victor Hugo utcai Fidesz-irodát ismét megtámadták ismeretlenek.

A helyszíni beszámoló szerint a kormánypárt helyi irodájának ablaka be van törve. Legutóbb 2018 decemberében történt hasonló, akkor nem találták az elkövetőt. Bár az is felmerült konteóként egyéb fórumon és hozzászólásokban, hogy a fideszesek magukat támadták meg, mivel belülről kifelé tört az üveg. A mostani eseménynél olvasónk szerint kint van a katasztrófavédelem és a rendőrség is, utóbbiak bent helyszínelnek az irodában.

Az érdekes részlet az, hogy a katasztrófavédelem is kint van, ugyanis ők nem illetékesek a nyomozásban alapvetően, kivéve most, mivel úgy tudjuk, hogy valami meg is gyulladt és kisebb gyújtoatás is történhetett. Ezen kívül még olyan információt is kaptunk, hogy körülbelül egy 1 méteres átmérőjű lyuk tátong az egyik középső ablakon, így olvasónk feltételezése szerint valami jó nagy tárgyat dobhattak be.

Az elmúlt hetekben azért verbálisan is kapott az épület, illetve a Fidesz-iroda, mivel mind a hídfoglalós, mint a két hídon átsétálós tüntetésen a program része volt, hogy skandáltak és beszédeket mondtak előtte. Atrocitás akkor azonban nem történt.

Frissítés (9:10): A rendőrség is kiadott az esetről egy hivatalos közleményt azzal, hogy betört egy belvárosi ingatlanba, majd tüzet gyújtott egy férfi Szegeden. A rendőrök elfogták.

A rendőrségre július 28-án 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy Szeged belvárosában egy férfi betörte egy Victor Hugo utcai ingatlan ablakát és bemászott. A helyszínre érkező rendőrök megtalálták a férfit, aki idő közben Molotov-koktélt dobott el az épületben, mellyel tüzet okozott. A járőrök a tüzet eloltották, a 28 éves szegedi férfit elfogták és előállították. Elszámoltatása folyamatban van.

Frissítés (9:12): Korponyai Ernő szegedi önkormányzati képviselő, a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a megyei elnöke épp most posztolt erről a Facebook.oldalán: Van ami túlmegy minden határon. 2018 ban a választások estéjén betörtek a Fidesz irodába, és rátörték az ajtót két munkatársamra. Az ügyből nem lett semmi. Megjegyezném, hogy HÖK tag is részt vett a betörésben.

Ma hajnalban pedig miután a Csúfos vereséget szenvedett, Momentum-nak csúfolt neo SZDSZ tüntetéseket szervezett, ismeretlen tettes(ek?) fel akarta gyújtani a szegedi Fidesz irodát. Nyilván az elkövető nem gondolta végig azt, hogy az ingatlan ahol az iroda van egy műemlék jellegű belvárosi lakóingatlan ahol több család él. Az ilyesfajta viselkedés mindenkitől elfogadhatatlan. Bízom benne hogy hamarosan meglesz a tettes, és váron hogy Botka László mikor határolódik el az ügytől” – tette hozzá.

Képeket is megosztott:

Fotó: Korponyai Ernő / Facebook

Fotó: Korponyai Ernő / Facebook

Fotó: Korponyai Ernő / Facebook

Fotó: Korponyai Ernő / Facebook