Húsvéthétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett továbbra is a legtöbb helyen vastag, szaharai poros fátyolfelhők gátolják a ragyogó napsütést – írja az Időkép. A délután második felében pedig egy közeledő hidegfront miatt növekszik meg a felhőzet nyugat felől, és alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar. Élénk, erős, néhol viharos lesz a délies szél, mely az esti órákban nyugat felől egyre nagyobb területen nyugatira, majd északnyugatira fordul.
Délután 24–30 fokot mutathatnak a hőmérők. Szegeden közepesen felhős égboltra lehet számítani, délután pedig 29 fokra. A napi rekord április 1-jére egyébként 27,7 fok, amit Körmenden mértek 1989-ben.
Húsvéthétfő másnapján kezdetben sokfelé, majd délután egyre inkább északkeleten eshet az eső, miközben nyugat–délnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, de a gomolyfelhőkből még többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok. Élénk, erős, az ország északkeleti felén viharos lesz a nyugati szél. Visszaesik a hőmérséklet, a maximumok csak 12 és 19 fok között alakulnak – Szeged a tartomány magasabb végében lesz –, a tartósabban esős északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő.
Szerdán eleinte napos, délután felhősebb idő várható. Kisebb eső, egy–egy zápor inkább csak az ország délnyugati felén fordulhat elő a délutáni, esti órákban. Az élénk, erős nyugati–délnyugati szélben 15–20 fokra van kilátás. Szegeden 20 fok várható, erősen felhősen.