100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Alekszandar Sztevanovics három helyen változtatott a Kozármisleny elleni győztes csapaton, bekerült a kezdőbe Haris Attila, Kővári Róbert, valamint az eltiltását letöltő Márkvárt Dávid is, írja a szegedi csapat honlapja. A vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Zuigéber Ákos és Doncsecz Levente játékára sem.
Nagy küzdelmet, de kevés lehetőséget hozott a Nyíregyháza Spartacus FC és a Szeged-Csanád összecsapás idegenben. A hazaiak elsősorban a széleken igyekeztek támadásokat vezényelni, két oldalsó beadást követően Kovácsréti Márk próbálkozhatott ballal a tizenhatoson belülről, de egyik alkalommal sem találta el a szegediek kapuját. A túloldalon Márkvárt Dávid két oldalról középre lőtt szabadrúgása jelentette a legnagyobb veszélyt.
Előbb Borvető Áron maradt le csupán centikkel a hosszú oldalon, majd Bíró Bence tette estében kapura a labdát a rövid oldalon, de Dala Martin könnyedén. A játékrész végén nem a labdarúgás volt a középpontban: Novák Csanád lekönyökölte Haris Attilát, Kovács Imre játékvezető azonban csak sárga lapot adott a hazaiak támadójának.
A fordulást követően Palincsár Martin iramodott volna meg az ellenfél térfelén, ha Baki Ákos belépője nyomán nem került volna földre. A sípmester szerint nem történt szabálytalanság.
A második felvonás hasonló mederben zajlott, mint az első. Egy sansz adódott a Szpari előtt: egy jobboldali beadás után Sigér Ákos lőhetett a második hullámból, de jócskán a kapu mellé durrantott. A ráadásban eldönthette volna a püspöki csapat a meccset: Márkvárt Dávid kígyótérről leadott lövése csupán centikkel kerülte el a hosszú alsó sarkot. Gól nélküli döntetlennel zárult a mérkőzés.
A Szeged-Csanád sorozatban ötödik mérkőzésén maradt veretlen. Ez volt a csapat tizenötödik meccse a bajnokságban, amikor érintetlen maradt a hálója. Alekszandar Sztevanovics legénysége a válogatott szünetet követően március 31-én, vasárnap 17 órakor a Tiszakécskét látja vendégül a Szent Gellért Fórumban.
„Nem nyújtottunk jó teljesítményt. Nehéz volt a pálya talaja, amihez rosszul alkalmazkodtunk, lassan járattuk a labdát, körülményesen építettük a támadásainkat és a párharcokban sem voltunk jók, kemény ellenféllel találtuk magunkat szemben. Kevés helyzetet alakítottunk ki, aminek meg kell vizsgálni az okait. Szerettünk volna három pontot szerezni, de összességében a döntetlennel sem lehetünk elégedetlenek” – mondta Alekszandar Sztevanovics a meccs után.













