100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Figyelemfelhívó demonstrációt tartott Szegeden a Centrum-gödörnél szombaton a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szegedi szervezete, írja a Hódpress. Úgy látják, van esély arra, hogy bejussanak a közgyűlésbe az önkormányzati választásokon.
Tóth-Benedek Csanád, a párt szegedi vezetője – aki valószínűsíthetően egyben az MKKP listáját fogja vezetni a városban az önkormányzati választásokon – a portálnak elmondta, hogy a június 9-re kiírt önkormányzati választásokat illetően rendkívül bizakodóak Szegeden, a párt minden körzetben szeretne képviselőjelöltet állítani, az egyéni győzelmi esélyeikben ugyan nem hisznek, de listán egy vagy két helyet azért szerezhetnek.
A párt egyébként nem része a Botka László által vezetett összefogásnak, jegyzi meg a lap.
Maga a szombati megmozdulás egyébként azért jött össze, mert szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a gödör már a ’80-as évek óta éktelenkedik a belváros közepén, ami méltatlan. Kifüggesztettek egy lapot is arra vonatkozóan, hogy kinek milyen ötlete lenne a terület hasznosítására.













