Hét produkciót jelentettek be a Szegedi Szabadtéri újszegedi színpadára

A koncertek mellett vígjáték, musical, opera- és néptáncest, hét színházi produkció várja a közönséget nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán, tájékoztattak a fesztivál szervezői.

A közlemény szerint a programsorozat a Tiszavirág Néptáncegyüttes néptáncgálájával nyílik június 16-án, Berecz András mesemondó és a Juhász Zenekar közreműködésével, A mi mesénk címmel.

Június 28-án és 29-án a Kultúrbrigád több mint négyszáz előadást megélt musicalét, Az Őrült Nők Ketrecét tekintheti meg a közönség. A darabot Alföldi Róbert rendezte, a főszerepekben Hevér Gábor és Stohl András látható.

Július 12-én és 13-án az Orlai Produkciós Iroda vendégjátékában a Válaszfalakkal folytatódik a programsorozat. Szabó Máté rendezésében az idősödő házaspár és családjuk ügyes-bajos kalandjait bemutató komédiában Hernádi Judit és Kern András játszik.

Két héttel később, július 27-én Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde musicale, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje érkezik a Szegedi Szabadtéri Játékokra. A főszerepben a fiatal színművész-házaspár, Bori Réka és Koltai-Nagy Balázs látható; Cseke Péter rendezése az Árpád-házi Szent Erzsébet életét és korát mutatja be.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégjátékát a Játékszín előadása, Szente Vajk vígjátéka követi, az Aranylakodalom augusztus 3-án kerül színre. A darab 2020-ban Újszegeden is bemutatott Legénybúcsú folytatása.

Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című operáját is meghallgathatják az újszegedi nézők augusztus 10-én. A különleges est alkalmával a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának kiválóságai és meghívott vendégművészek koncertszerű előadáson éneklik a vígoperát a Velencéből indult fiatal alkotó, Bonecz Veronika szegedi bemutatkozó rendezésében.

Az újszegedi sorozat a Szép nyári nap című Neoton-musicallel búcsúzik a közönségtől augusztus 16-án és 17-én. Böhm György rendezésében, a Veres1Színház előadásában többek között olyan énekes lépnek színpadra, mint Náray Erika, Fésűs Nelly és Falusi Mariann.

Fotó: Bálint András / Szegeder