Közlekedő Tömeg: Jelentősen megdrágul a vonaton a kerékpárszállítás az új tarifarendszerrel

Március elsején új tarifarendszer lép hatályba a helyközi közlekedésben. Az eddigi ország- és vármegyebérletek területi logikáját kiterjesztő rendszerben megszűnnek a távolságalapú bérletek, több más díjtermék árazása pedig jelentősen átalakul. Az új tarifarendszer szerint viszont jelentősen megdrágul a vonaton kerékpárral ingázók utazása, hívta fel a figyelmet a Közlekedő Tömeg (KT).

Az egyesület szerint az eddig távolságfüggően 235 Ft-tól megvásárolható kerékpárjegyek és 1340 Ft-tól induló bérletek helyébe az utazás hosszától függetlenül, egységesen 500 Ft-ba kerülő kerékpárjegy és a 9450 Ft árú kerékpár-országbérlet lép, a rövidebb távokon rendszeresen utazók tehát az eddigi bérletük árának öt–hétszereséért szállíthatják majd a kerékpárjukat. Az aránytalan árképzés következtében ráadásul az az abszurd helyzet áll elő, hogy

ugyanannyiba kerül majd a szomszéd faluig érvényes kerékpárjegy, mint az ország másik végébe szóló.

A MÁV-Start számára eddig fontos volt, hogy a kerékpárral együtt ingázókat is a vasúti közlekedéshez csábítsa, ami vidéki régiókban sok helyütt az egyetlen, személyautóval időben versenyképes alternatíva, a nagyvárosok környékén pedig a dugók legyőzésének záloga. A jelek szerint ez a stratégia léket kapott, hiába szereztek be százas nagyságrendben kerékpár szállítására alkalmas alacsonypadlós elővárosi vonatokat, illetve bővültek a kerékpárszállítás lehetőségei számos fő- és mellékvonalon. 

Fotó: Lázár János / Facebook

A KT úgy véli, azok az utasok, akik eddig meg tudták oldani napi ingázásukat a kerékpár és vonat kombináció használatával, akár vasútállomástól távolabb eső településeken, akár Budapest, Debrecen, Miskolc vagy Szeged elővárosaiban, a tarifareformmal már naponta 1000 forintos oda–vissza kerékpárszállítás helyett autóra váltanak majd, vagy induló és célállomásukon is kénytelenek lesznek egy-egy kerékpárt tárolni, ami a hétköznapi nehézségek mellett közterület-használati kérdéseket is felvet.

Logikusnak hat, hogy az utasok ne vigyék magukkal a kerékpárjukat a vonaton a napi ingázáshoz, csakhogy ez egyrészt kihasználatlanabb mellékvonalakon semmilyen helyhiányt nem okoz, másrészt az ország legtöbb részén sem az induló állomásokon a kerékpártárolás, sem az érkező állomásokon a kerékpárbérlés vagy megfelelő közösségi közlekedés nem áll rendelkezésre” – vélik.