Száz facsemetét ültetnek a megkopasztott Kállay-ligetben Újszegeden

Száz, többször iskolázott facsemetét ültet az önkormányzat a Kállay ligetben kivágott, elöregedett fák helyettírja Mihálik Edvin Facebook-posztban. A zöld tanácsnok szerint ezzel az a céljuk, hogy biztonságos, új funkciókkal ellátott közpark jöjjön létre Újszegeden, ami a helyiek igénye volt. Ezen felül terveik szerint csereerdőt is ültetnek a Törökkanizsa utcába egy háromhektáros területen, ami egy hektárral nagyobb a Kállay-liget területénél.

Személyesen nagyon örülök annak, hogy Újszegediek mennyire szeretik a Kállay-ligetet, hogy ilyen komoly felzúdulás övezte az ottani favágásokat. Ez azt mutatja, hogy az szegediek természetszerető emberek és fontos nekik a klímaváltozással szembeni küzdelem is. Azonban elkerülhetetlen volt a beteg fák kivágása, hiszen a kőris és szilfa állomány nagyon elöregedett volt” – írja bejegyzésében az újszegedi önkormányzati képviselő.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója arról beszélt a szerda délelőtti sajtótájékoztatón, hogy a múlt héten egy geodéziai felmérés segítségével sikerült meghatározni mind a száz elültetésre váró fa pontos helyét a ligetben. Az idősebb fák alá nem kerülnek új növények, mert azok az öreg fák gondozását, ápolást később megnehezítenék.

Hatvan fát már elültettek az elmúlt három napban, és a hét végéig mind a százat földbe fogják helyezni a tervek szerint. Ezek előnevelt, három–négy éves csemeték, így viszonylag hamar árnyékot fognak majd adni. Őshonos fafajok kerülnek a régiek helyébe, többek között magas kőrisek, ezüst hársak és kocsányos tölgyek” – mondta Makrai a szeged.hu-nak.

A jövő héten megkezdik annak kerítésnek a telepítését is, amelyik a Thököly utca és a Petri Gábor utca felől fogja lezárni a ligetet, hogy az ott játszó gyerekek ne tudjanak kiszaladni a forgalmas úttestre.