100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Horesnyi Balázs díszletével és Madarász „Madár” János visual tervével állítják színpadra a Rebecca musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, tudtuk meg Kertész Lillától, a fesztivál sajtóreferensétől. Július 26-án debütál Michael Kunze és Sylvester Lévay nagy sikerű musicalje, melyet hat estén át láthat majd a közönség Béres Attila rendezésében.
Daphne du Maurier magyarul A Manderley-ház asszonya címen megjelent regénye szolgáltatja a darab alapját, amelyet Magyarországon másodszor, szabad téren pedig első alkalommal visznek színre. A főbb szerepekben egyebek mellett Gubik Petrát, Janza Katát, Gallusz Nikolettet, Dolhai Attilát és Szaszák Zsoltot láthatja a közönség. A készülő produkció díszletét Horesnyi Balázs tervezi, aki korábban olyan produkciókért felelt a fesztivál színpadán, mint a 2010-es Carmen, a 2011-es Valahol Európában, vagy a 2017-es Vízkereszt, vagy amit akartok.
„Tervei alapján egy egyszerű felépítésű, de újszerű megoldásokkal mozgalmassá tett díszlet idézi majd meg a gótikus horror elemeivel is meghintett, szerelmi történetbe ágyazott pszichothriller cselekményét, amelyben jelentős szerep jut egyes, szimbolikus erővel bíró helyszíneknek” – írták a közleményben. Béres Attila rendező azt mondta, a Szegedi Szabadtéri Játékokat jellemző grandiózusság erős vizuális gesztusok alkalmazására szólítja az alkotókat, míg a színpadra vitt történet krimiszerűsége, a valóság talaján nyugvó cselekménye egyfajta realizmust is megkövetel.


A Dóm téren így a két háború közti úri világ valósághűen megjelenített színhelyei – az elegáns, art deco szálloda Monte Carlóban, a rejtély megfejtését hordozó tengerparti csónakház, az évszázados Manderley-ház egyszerre kongóan üres mégis fojtogató terei – korhű patinával, de a modern szem számára is izgalmas filmszerűséggel kelnek majd életre. A ködös Albion hangulatát és a cselekmény sötét mozzanatait hangsúlyozó világításterv megkomponálására ezúttal a rendező vállalkozott.
A hitchcocki atmoszférát is felidéző képiség változó részleteinek, a belső tereket körülölelő, zord külvilágnak megteremtéséért Madarász „Madár” János visualtervező mintegy 200 négyzetméternyi ledfalakon megjelenő animációi, hátterei felelnek majd, közölték a szervezők.













