Szoftvert telepített áldozatai gépére, és így csalt ki mintegy 52 millió forintot két ukrán férfi

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a két ukrán férfinak a letartóztatását, akik magukat banki ügyintézőnek kiadva csaltak ki több millió forintot áldozataiktól.

Az ügyészség azt közölte, hogy az elkövetők 2023 júniusa és decembere között távoli elérést biztosító programot telepítettek az áldozataik számítógépeire, aminek a segítségével – az eddigi adatok szerint – 5 ember bankszámlájáról mintegy 52 millió forintot utaltak át különböző számlákra, majd onnan a pénzt felvették.

Ellenük, valamint részben ismert, részben még ismeretlen bűntársaik ellen üzletszerűen elkövetett csalás és pénzmosás miatt indult nyomozás, és a Szegedi Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat.