100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Magyar sorskérdés, hogy az ideáinkat vigyük el a publikációkon túl szabadalmakig, termékekig, jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter pénteken Szegeden. Csák János, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) felavatásának 50. évfordulója alkalmából – az egykor az intézményben dolgozó Karikó Katalin részvételével – megrendezett konferencián azt mondta, a kormány feladata odaállni azok mögé, akiknek vannak ideái és vannak elképzelései arról is, hogy ezek miként hasznosulhatnak az emberiség javára.

„A magyar kormány az elmúlt években százmilliárdokat szánt ezekre a célokra a Magyar Kutatási Hálózat, a nemzeti laboratóriumok támogatása, a kutatóintézetek, a jövő nemzedékek képzését végző egyetemek finanszírozása formájában” – állította a politikus az MTI tudósítása szerint. A miniszter azt ígérte, a támogató politika a jövőben is folytatódik. A többi közt ezért hívta életre a kormány a három fókuszterületre – a digitalizációra, valamint a zöld átállással és az egészséggel kapcsolatos kutatásokra – fókuszáló Neumann János Programot.

A Neumann-program meghirdetésével arra kívánják ösztönözni az ideák gazdáit, hogy működjenek együtt a vállalati szférával. Ahol ezek az együttműködések létrejönnek, ott az állam anyagi forrásokat biztosít és kész magánforrásokat is mobilizál, magyarázta Csák János, aki úgy véli, ehhez azonban látni kell a hatást mind tudományosan, gazdaságilag, mind társadalmilag. A miniszter bejelentette, hogy a kutatási források hatékony elosztásának érdekében létrejött a Magyar Kutatási Kiválósági Tanács. A héttagú testület tagja lesz

  • Aczél Petra társadalomtudós,
  • Greiner István, a Richter Nyrt. kutatási és fejlesztési igazgatója,
  • Kondorosi Éva növénybiológus,
  • Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus,
  • Perczel András biokémikus,
  • a szegedi Röst Gergely matematikus, valamint
  • a műszaki tudományok területén dolgozó Stépán Gábor.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az ünnepségen felidézte, az ötven éve – az akadémia intézményeként – alapított SZBK újat hoz a magyar tudományos közéletbe műszerellátottsága és az ott dolgozó kutató kritikus tömeget meghaladó száma miatt. A központ kutatói közössége azóta folyamatosan bizonyította, képes nemzetközi élvonalba tartozó biológiai kutatási témák sikeres művelésére.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az akadémikus szerint az, hogy egy országban nemzetközi szinten versenyképes felfedező kutatás folyik egyúttal azt is jelenti, hogy működnek olyan műhelyek, melyek a legváltozatosabb tudományterületeken biztosítják helyünket a világ élvonalában. Ez a felsőoktatás, az alkalmazott kutatás, az innováció számára is nélkülözhetetlen. Ha ezek a műhelyek leépülnek, az alapkutatás eltűnik, a magasan képzett oktatók, kutatók hiányát azonnal megérzi az oktatás és az innovációi is.

Az MTA elnöke úgy fogalmazott, az SZBK megalkuvás nélküli törekvése a kiválóságra, valamint a stratégiai partnerekkel – a Szegedi Tudományegyetemmel, az ELI ALPS lézeres kutatóközponttal, a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központtal – való együttműködés eredményeképpen

minden remény megvan rá, Szeged már a közeljövőben Közép-Kelet-Európa meghatározó tudományos központjává váljon.

Freund Tamás kitért arra is, a két új Nobel-díjas és az SZBK ötvenedik születésnapja feletti öröm sem feledtetheti, hogy a döntéshozóknak és a tudományszervezőknek is egyaránt tenniük kell azért, hogy a tehetséges fiatalok itthon találják meg azt a vonzó kutatási közeget, amely Magyarországon tartja őket.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…