Uniós támogatással, csaknem 400 millió forintból újították fel a szegedi Felsővárosi Óvodát, ez a tizennegyedik ilyen intézmény, amelyet korszerűsítettek a városban 2017 óta, tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 329 millió forint európai uniós támogatást, 66 millió forintot az önkormányzat saját forrása fedezett, a rekonstrukció eredményeként akár 60 százalékkal csökkenhet az intézmény energiafelhasználása.
A 108 férőhelyes, 924 négyzetméter alapterületű, három épületrészből álló, panel technológiával épült óvodát 1981-ben adták át. Az intézmény hat csoportjába integráltan járnak autista és sajátos nevelési igényű gyerekek is.
Az óvodát csütörtökön adták át, Botka László polgármester ennek apropóján azt írta Facebook-oldalán, hogy „nem nagyon van város Szegeden kívül az országban, amelyik egy hónap alatt két megújult óvodát is ünnepelhet”.
Forrás: Botka László Facebook-oldala
Az elmúlt hónapokban a homlokzatot és a lábazatot hőszigeteléssel látták el, a teljes tető hő- és vízszigetelést kapott, a lapostetőkön zöldtető készült, ahova pozsgás növényeket ültettek be és napelemeket telepítettek, az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Szinte az összes külső nyílászárót lecseréltek, a napsugárzásnak kitett oldalon lamellás árnyékolókat szereltek fel. A részben akadálymentesített épületben új elektromos hálózatot építettek ki, a lámpatesteket led-világításra cserélték. Az épület fűtési rendszerét teljesen felújították.
Szegeden 2017 óta tizennégy óvodát korszerűsített az önkormányzat a negyvenkét intézményéből, csaknem 4 milliárd forint uniós támogatás mellett 571 millió forint saját forrásból.