100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A pszichiátriákon alkalmazott eredménytelen, esetleg káros kezelések miatt tiltakozott majd az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány szombaton délelőtt a városban. Úgy vélik, hogy a pszichiátria mai gyakorlata már elavult és jogsértő, túlzottan gyógyszerközpontú, mindennaposak a megalázó pszichiátriai kényszerintézkedések.
A nagyjából százfős tüntetésre a Magyar Pszichiátriai Társaság szegedi vándorgyűlése kapcsán került sor, a résztvevők a belvárosból vonultak a vándorgyűlés helyszínéhez, a Tanulmányi és Információs Központhoz, hogy a „nagyrészt a gyógyszergyárak pénzügyi támogatásaiból gyűlésező pszichiáterek” és a nagyközönség figyelmét is felhívják a szükséges, rendszerszintű változásokra.


Dél körül érkeztek meg a helyszínre, ahol a következőket skandálták a beszédek elmondása előtt:
- „Hagyd a káros szereket, hallgasd meg a beteget!”
- „Ha sok receptet gyártottál, jól fizet a gyógyszergyár.”
- „Ha értenétek, mi a lélek, jönnének az eredmények.”
Az egyetemi könyvtár előtt úgy féltucat biztonsági őr állt határt a vándorgyűlés és a tünetetők között.
A szervező Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért anyaszervezetét a Szcientológia Egyház és Szász Tamás István, a New York-i Állami Egyetem egykori pszichiáter professzora alapította 1969-ben. A szervezet legfontosabb célkitűzése, hogy kiderítse és feltárja a pszichiátriai kezelések során elkövetett bántalmazásokat, visszaéléseket és megvédje az egyén emberi jogait ezen visszaélésektől.
Néha jogos kritikájuk mellett – amelyet a pszichiáterek is elfogadnak – a szervezet nem beszél a pszichiátria fontosságáról és szükségességéről, ehelyett összességében tagadja e tudományág és foglalkozás eredményeit és hasznosságát.













