Nincs új darab, mert nincs pénze rá a színháznak – pár hónap alatt tízen távoztak Szegedről

A nyáron módosítani kellett Szeged idei költségvetését, mert kiderült, hogy a Szegedi Nemzeti Színház a 2023/24-es évadra az államtól sokkal kevesebb támogatást kap, mint amennyit korábban a kormány megígért, írja a Telex, a lapnak pedig Barnák László főigazgató beszélt a legnagyobb vidéki színház pénzügyi gondjairól, és arról, hogy az elmúlt pár hónapban tízen is távoztak az intézményből.

A lap cikke összefoglalja, hogy a pénzügyi helyzet akkor vált igazán nehézzé, amikor az idén januárban megszületett szóbeli megállapodást – miszerint az állami és az önkormányzati támogatás is 1–1 milliárd forint lett volna – végül nem tartották a minisztérium részéről, sőt a színházi támogatásokat a kormány 30 milliárd forintról 6 milliárdra vágta vissza, s ezt a független műhelyek is megérezték. A szegedi intézmény továbbra is 683 millió forintot kap az államtól, a szegedi önkormányzat ezt 316 millióval egészítette ki, melyből vállalták, hogy 50 millió forintot lefaragnak.

„Ennek érdekében mindent megteszünk, de a takarékoskodás nagyon nehéz feladat, mert az elmúlt években minden költségünk növekedett” – mondta a lapnak a színház főigazgatója, aki szerint azt még nem lehet tudni, hogy a színházban most télen is kell-e majd energiatakarékossági célból szünetet tartani. Ez sem tiszta spórolás azonban, mivel 19 millió forint esett ki a jegybevételek hiánya miatt.

Barnák azt mondta a Telexnek, a Szegedi Nemzeti Színház éves összkiadása körülbelül 3,5 milliárd forint: a főépületen kívül a Kisszínházban is folyamatosan tartanak előadásokat, ami más vidéki város intézményének méreteivel vetekszik. Hozzájuk tartozik a Szegedi Szabadtéri Játékok is, ami nem kap közvetlen állami támogatást. Emellett a főként képzőművészeti kiállításokat bemutató REÖK is alájuk tartozik.

Körülbelül háromszáz állandó dolgozójuk van, és nekik is többet kellene fizetni az infláció miatt. A kata megszüntetése is okozott egy ugrást a költségekben.

A színházat egymás után hagyják ott a munkatársak, az utóbbi két-három hónap alatt tízen távoztak, köztük az énekkarból hárman.

Barnák azt mondta, olyanok is felmondtak, akik már évtizede ott dolgoztak, és nagyon szerették a munkájukat, de nem élnek meg. Úgy tudja, volt, aki a fővárosba, volt, aki az egyetemre ment dolgozni, és olyan is, aki éttermi felszolgálónak állt. Szerinte sok más társulatnál is küzdenek azzal, hogy már hiányszakmák vannak a színházakban.

A kiadások növekedése miatt a jegyárakat is fel kellett emelniük, amik közül egyesek már országosan is drágának számítanak. Új musicalt vagy nagy érdeklődésre számot tartó darabot már nem is vesznek fel a repertoárra, mert ha ehhez vendégművészek jönnének, ami többletkiadással járna. S mivel a színháznak nincs saját zenekara sem, a nem szimfonikus zenészek fellépését is külön ki kellene fizetni. Mint az igazgató megjegyezte,

„Szegeden a színház és a szabadtéri játékok műsora is gazdasági tényező, sokkal inkább az, mint más városokban”.

Az idei elvonás az egész szakmát sújtja, így Barnák nem tulajdonít olyan politikai szándékot, ami az ellenzéki vezetésű Szeged ellen szólna, ám megfigyelhető szerinte az, hogy „egyes színházak mintha kedvesebbek lennének a kormánynak”. Bár a város részéről elhangzott, hogy elismerik a színház művészi teljesítményét, és szeretnék a bérek emeléséhez növelni a támogatást, de a pénzügyi lehetőségeik korlátozottak.

„Hiba lenne a színházra úgy tekinteni, mint ami csak viszi a pénzt és elkölti a támogatásokat, hiszen közben más ágazatokban is olyan bevételeket hoz, amit a művészet vonzerején kívül semmi más nem tudna teljesíteni.”