Elkezdődött az évad az idén 140 éves Szegedi Nemzeti Színházban

A keddi társulati üléssel elkezdődött az évad az idén 140 éves Szegedi Nemzeti Színházban, a munka azonban már hetek óta zajlik, sőt nyáron sem állt meg, a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióin, valamint a színházi kulisszák mögött szinte mindenki dolgozott az intézmény közleménye szerint.

Barnák László főigazgató úgy fogalmazott, a színházban nem maguknak, nem a saját céljaikra termelnek, nem hasznot hozó terméket gyártanak, hanem az ország kulturális identitásának meghatározó intézményeként, a legnagyobb szabadtéri fesztivál szervezőiként és lebonyolítóiként, évi mintegy 150 ezer jegyet értékesítő kreatív alkotóbázisként szellemi-lelki tartalmat, szórakoztató kikapcsolódást kínálnak Szeged és környéke polgárainak és az ide érkező turisták tízezreinek, amiből a város és annak cégei is profitálnak.

A főigazgató megemlítette, a Szegedi Szabadtéri Játékok rekordbevétellel zárta az évadot: 29 estén át a 17 különböző produkciót csaknem 63 ezer néző tekintette meg, akik döntő többsége – a közönségkutatás eredménye alapján – nem szegedi lakos, hanem az ország más pontjaiból a fesztivál miatt látogatott a városba. Az új évadra már javában zajlik a bérletértékesítés, eddig csaknem 5 ezer bérlet talált gazdára. Azok pedig, akik biztos helyet szeretnének jövőre, október 13-ig megvehetik jegyeiket a színház jegyirodájában.

Ünnepi évadot kezdett meg a Szegedi Kortárs Balett – 1993 szeptemberében, azaz pontosan harminc éve vette fel jelenlegi nevét az együttes, amelyet azóta vezet közösen Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető. Az együttes november 10-én mutatja be, a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva, a Lánglelkű című produkciót, április 12-én pedig Csajkovszkij klasszikusa alapján a Fekete hattyút Juronics Tamás rendezésében.

A Kooperáló–Színházpedagógiai alkotótér Kállai Ákos irányításával folytatja az általános és középiskolásokat, valamint felnőtteket megszólító és mozgósító workshopjait, színházpedagógiai foglalkozásait, továbbá Simone de Beauvoir Minden ember halandó című művét is színpadra állítja. A Szegedi Nemzeti Színház új tagja az idei évadtól Ottlik Ádám színművész, valamint Fekete Marianna és Kürtös Petra rendezőasszisztens. Karmesterként folytatja munkáját Hermann Szabolcs, Halmi Rudolf pedig a Szegedi Nemzeti Színház tánckarához csatlakozott.