Szerdán délután, némileg esős és szeles időben, azonban végül Botka László nélkül adták át a lézerközpontot Béketeleppel összekötő új építésű utat, amit egyébként egészen a Vértóig felújítottak: az eddig meglévő utat kiszélesítették, újraaszfaltozták, körforgalmakat és kerékpárutat helyeztek el, de buszmegállót is létesítettek, ugyanis mostantól erre fognak járni a Volánbusz járatai. A trolikra viszont még várni kell.
A most záruló uniós költségvetési ciklus legnagyobb szegedi önkormányzati beruházását adták át szerdán, mely során közel 3 kilométeren a már meglévő utakat újították föl és szélesítették ki Vértó és Béketelep között, három új körforgalom és egy gyűjtőút épült az új szakaszon az ELI felé, de majd' 4 és fél kilométernyi kerékpárút is belefért a keretbe.
A kivitelezést a Colas Zrt. és a Délút konzorciuma végezte, az útépítés mellett 6,7 kilométeren új csapadékvíz-elvezetést is megvalósítottak két záportározóval együtt, illetve a közműveket is áthelyezték, új közvilágítást kapott a terület. Tíz új buszmegálló építése mellett három meglévőt is felújítottak, így később lehetőség lesz új autóbuszjáratok indítására Vértó és Béketelep felől is.
Szeged legnagyobb lakövezetét, a Vértót kapcsolták össze az 5-ös főút bevezető szakaszával a 4,5 milliárdos beruházással, és ezzel a város észak-nyugati iparterületével, ahol 3,5–4 ezer ember dolgozik. A terület központjában működik az ELI-ALPS kutatóközpont, amelynek a szomszédságában tudományos, innovációs parkot alakítanak ki Science Park néven.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder
A tavaly elkezdődött építkezés nem csúszott különösebben, akkoriban is nyári átadóról volt szó, amit aztán tartottak is. Idén augusztus 30-ára megtörtént a műszaki átadás-átvétel, így meghirdettek egy városnéző kisvonattal, arcfestéssel és ugrálóvárral színezett családi napot, melyen számos más program mellett a tervek szerint Botka László vágott volna szalagot, de ő valamiért végül nem jelent meg az eseményen.
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester avatta fel az utat a kivitelező cég egyik képviselőjével és Fodor Antal önkormányzati képviselővel, a helyszínen pedig arról beszélt, hogy a másfél év alatt elkészült fejlesztés lehetővé teszi, hogy a szegediek gyorsabban, biztonságosabban és fenntartható módon juthassanak el munkahelyeikre, és egyben megteremti a feltételeket újabb beruházások létrejöttéhez.
Az ELI-út átadója kapcsán merült fel bennünk – látva a térképen az elmúlt években átépített utakat –, hogy miért pont most újítottak fel egy ekkora, közel 6,5 kilométeres, egybefüggő úthálózatot a város nyugati részén lévő iparterületén, ugyanis az elmúlt években vált járhatóvá a Városgazda sor és a Kollégiumi út, valamint a Házgyári út és némileg kitérően a Tűzoltó utca és a Cserje sor is. Ehhez jött most hozzá az egészen a Vértótól felújított Vértói út és a Zsámbokréti sor, illetve Béketelepen a Vinkler László út szélesítése, majd a lézerközponthoz és az Auchanhoz vezető teljesen új szakasz.
Feketével az új vagy felújított utak
Forrás: Szegeder / Google Maps
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester lapunknak úgy nyilatkozott erről, hogy a 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklus felújítási programjának összeállításánál szempont volt az, hogy már évek óta jelezték igényeiket a jobb megközelíthetőségre az utak mentére települt vállalkozások, másrészről pedig az új szakaszok építésével a korábban alulhasznosított, nem megközelíthető területek is bevonhatóak a város gazdaságfejlesztésébe.
A sorozatos, egybefüggő felújítási hullámot Nagy azzal magyarázta, hogy hálózatban gondolkodtak a kezdetektől fogva.
Az is nemrég került a hírekbe, hogy szeptember 1-jével változik a 78-as és a 78A buszok útvonala, azokat ugyanis úgy korrigálják, hogy érintsék az elmúlt években kiépült lakóparkot, és kihasználják a szélesebb Vinkler László út adta lehetőséget. Ennek kapcsán azt kérdeztük az alpolgármestertől, hogy tervezi-e a város a buszjáratok további bővítését, az Auchan vagy a lézerközpont felé, ám Nagy szerint az utasforgalom jelenleg nem indokolja a hálózat bővítését ebbe az irányba, viszont a lakópark már eléggé beépült, ezért döntöttek a minimális módosítás mellett.
Szó volt arról is, hogy az újonnan beszerzett, részben önjáró trolik fogják majd esetleg kiszolgálni a lézerközpontot, illetve a – most már 6-os – trolivonal meghosszabbítása is elképzelhető, ám ez a Modern Városok programon belül annak a tervnek a része volt, mely szerint teljesen elektromos alapra helyeznék Szeged közösségi közlekedését, viszont ezt azóta törölték a kormány részéről, így egyelőre új trolik sem fognak erre járni.