100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Egy szegedi fiatalokból álló lelkes közösség, a Meritus egy új vitasorozatot indít el a városban. Elmondásuk szerint a helyi közélet újrateremtésén, felpezsdítésén dolgoznak, ezért országosan is hiánypótló vitákat szerveznek majd fontos témákról, érdekes előadókkal.
Kiemelt ügyeik között szerepel az agyelszívás tematikája, a fiatalok elvándorlása elleni küzdelem, a lokális ökológiai gondolkodás erősítése és a vidéki Magyarország kihívásainak megismerése. Mint mondták, a Paprikás Ankét nevű rendezvény elindításának célja „a körülöttünk lévő világ megértése és Szeged kihívásainak megismerése” lesz.
Mi a jobb- és mi a baloldal? Hogyan értelmezhetőek ezek a – politikai – fogalmak a 21. században? Van értelme ennek a megkülönböztetésnek, vagy a technokrata gondolkodásé a jövő? A magyar társadalom – és azon belül a fiatalok – inkább a bal- vagy a jobboldali eszmék iránt nyitott? Az első „Ankéton” két fiatal gondolkodó segítségével keresik a választ ezekre a kérdésekre:
- Az egyik vendég Czopf Áron eszmetörténész, a Kommentár folyóirat munkatársa és a Kommentár Klub visszatérő vendége lesz. Írásaival gyakran találkozhatunk a Mandiner és a Magyar Hírlap felületein is.
- A másik meghívott pedig Sipos Balázs irodalmár, fordító, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának szerkesztője és a Partizán című közéleti műsor közreműködője.
Az első esemény helyszíne tehát a Hági udvar, és a vitára most pénteken, szeptember elsején 19 órakor fog majd sor kerülni.













