A szegedi önkormányzat pénzügyi bizottsága szerdán szavazott arról, hogy ebben a hónapban 476 millió forinttal támogatja a város a cégeik megnövekedett rezsiszámláit, ezt végül egyhangúlag elfogadták a szeged.hu szerint. A városi lap azt írja, ebből
„Az önkormányzat idei költségvetésében 8 milliárd forintos energiaválság keretet hozott létre, hogy a városi intézmények, gazdasági társaságok az energiaválság miatt jelentősen megugrott energiaköltségeit kompenzálja. Mivel a villamos energia ára hatszorosára, a gázé pedig hétszeresére nőtt, a cégek és intézmények költségvetésében viszont a tavalyi rezsiárak szerepelnek, a többletköltséget a város az energiaválság keretből finanszírozza” – mondta a lapnak a miértekről Kovács Tamás.
A gazdasági alpolgármester azt is elárulta, hogy az intézmények minden hónapban bemutatják a tavalyi gáz- és villanyszámláikat, majd ezt összehasonlítják az ideivel, s a különbözetre kérhetnek támogatást, amiről pedig a közgyűlés pénzügyi bizottsága dönt. Mint mondta, a keretet eddig időarányosan használták fel az érintettek.