Egy „Lassíts! Veszélyes gyerekek” feliratú tábla jelent meg nemrég a Boldogasszony sugárút elején, egészen pontosan a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola előtt, bár a túloldalon, közelebb a Hősök kapujához, is van iskolai forgalom, ugyanis itt található az egykori Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium hátsó bejárata.
A tábláról a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szegedi szervezete posztolt szombaton, ám nem írtak semmit sem a képhez. Némi kutakodás után derül ki, hogy tavaly novemberben a fővárosi XV. kerületben is került ki ilyen tábla egy kutyapártos politikusnak köszönhetően, így már valószínűsíthető, hogy a párt áll a szegedi tábla kihelyezése mögött is.
Korábbi jelenlétükből persze már sejthető, hogy nem gondolják ők sem, hogy a gyerekek veszélyesek lennének, és minden bizonnyal csak arra hívják fel a figyelmet, hogy nehéz – esetleg veszélyes – itt a közlekedés, ami persze nem a gyerekek, hanem éppen azok miatt van, akiknek a tábla szól.
Fotó: MKKP Szeged / Facebok
Az MKKP-s tábla egyébként egy olyan oszlopra lett erősítve, amin alapvetően a Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata által egy pályázatban kihelyezett figyelemfelhívó táblák szerepelnek, igaz, ezeket jóval nehezebb észrevenni, mivel lényegében nem tartalmaz színeket, ellenben az újjal.